Közélet

Tarlós: 2017-ig felújítják a 3-as metró kocsijait

metro(960x640).jpg (Array)
metro(960x640).jpg (Array)
2018-ig lehet meg csak az alagútfelújítás, egy évvel hamarabb a szerelvényeké. Sajtótájékoztatóján beszélt az árvízvédelemről és Lázár János hazaadási hibáiról.

A 3-as metró szerelvényeinek felújítása 2017 elejére befejeződik – közölte a főpolgármester pénteken. Tarlós István elmondta, hogy a metró felújítási határideje 2018. december 31. Megjegyezte, hogy ez a hivatalos határidő, de – csúszás esetén is – legkésőbb 2019 közepéig be kell fejeződniük a munkálatoknak. Közölte, “a nettó infrastruktúra-felújítás” költsége 125 milliárd forint közeli lesz.

Tarlós felidézte, hogy a főváros kezdettől fogva az új szerelvények beszerzését tartotta biztonságosabb és műszakilag ésszerűbb megoldásnak. Erre nem volt mód, mert az infrastruktúra felújítása rengeteg pénzbe kerül. El kellett fogadni, hogy nem jut mindkét felújításra forrás – mondta. Szerinte a szerelvények felújítása 69 milliárd forintba kerül. Az, hogy a felújítás drágább lenne, mint az új szerelvények beszerzése “vagy butaság vagy sanda szándék” – tette hozzá.

Káposztásmegyerig egy fuvar pár milliárdért?

Az ügyben említett, a szerződésben szereplő 82 milliárd forintos összeg egy lehetőség arra az esetre, ha meghosszabbítanák a vonalat Káposztásmegyerig. Erre egyébként nem lesz pénz ebben a ciklusban – mondta. Az előbbi összeget nem lehet összehasonlítani azzal a 90 milliárddal, amit új szerelvények vásárlása vonatkozóan emlegetnek, hiszen ha meghosszabbítanák a vonalat, akkor új szerelvényekből is több kellene. Így ez az összeg legalább 110 milliárd forintra rúgna – mondta Tarlós.

Megjegyezte, hogy “egyáltalán nem bizonyos”, hogy az infrastruktúra-felújításhoz nem kapnak majd európai uniós forrást. Továbbá jelentős összegek jutnak a kormány határozata szerint fővárosi fejlesztésekre. Ezek között említette Tarlós, hogy az árvízvédelemre 10 milliárd, az elavult azbeszt vízcsövek cseréjére 28 milliárd, a csatornázási program befejezésére 7 milliárd, egy új hulladékhasznosító építésére 50 milliárd, a régi korszerűsítésére 7,5 milliárd, a Városháza épületének felújítására 5 milliárd.

Lázárnak rosszak a hazaadásai

A főpolgármester megjegyezte azt is, hogy az árvízvédelmi fejlesztések néhány év alatt akár 50 milliárd forintot is igénybe vehetnének. A csillaghegyi öblözet védelme elsődleges fontosságú, a védműnek 2017 végére, 2018 elejére el kell készülnie – mondta.

Tarlós a sajtótájékoztatója elején arról beszélt: Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel nem akarnak rivalizálni. Focihasonlattal élve úgy fogalmazott, Lázárnak “is vannak néhai életveszélyes hazaadásai, de soha nem felejtjük el, hogy egy csapatban játszunk”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik