Üzleti tippek

Kiválasztották az Év Fiatal Vezetőjét

24.hu
24.hu

2017. 01. 30. 11:10

Közel negyven pályázó közül Kindli Erna, a Tresorit informatikai vállalkozás marketing és értékesítési igazgatója lett az „Év fiatal vezetője – 2016” pályázat győztese. A szervezők idén ezúttal kategória-győzteseket is hirdettek nonprofit, kkv- és nagyvállalati kategóriákban.   

„Egyre nagyobb arányban vannak pályázóink a fővároson kívülről, így valóban országos megmérettetésről beszélhetünk” – mondta el köszöntőbeszédében Tóth Annamária, a díjat kiíró Fiatal Vezetők Akadémiáját is működtető Coaching Team szakmai vezetője a díjkiosztó gálarendezvényen. A szakember hozzátette, hogy feltűnően sok 30 év alatti pályázó is nyújtott be pályaművet, a legfiatalabb versenyző mindössze 22 éves volt. A zsűri szembeötlőnek nevezte, hogy a legfiatalabb vezetői generáció nem csak szemléletmódjában, de akár nyelvhasználatában, megközelítésmódjában is jelentősen eltér a vezetőként még mindig igen fiatalnak számító 35-40 éves korosztályétól.

„Pozitív hatással lenni mások életére és inspirálni a munkatársakat – ez a vezetői küldetésem” – mutatott rá a fődíj átvételekor Kindli Erna, a Tresorit informatikai vállalkozás marketing és értékesítési igazgatója. Kindli Erna felhívta a figyelmet: számára az a legfontosabb, hogy a tehetségek kibontakozhassanak, szárnyakat kapjanak. Az Év fiatal vezetője díj győztese azt vallja, a legnagyobb motivációt a tanulás és az értelmes, értékes munka jelenti.

A zsűri a bírálatkor figyelembe vette a pályázó szervezeten belül betöltött pozícióját, eredményeit, de nagy hangsúlyt helyeztek arra is, hogy a pályázó mennyire önreflektív, képes-e, szeretne-e tovább fejlődni, kész-e a folyamatos tanulásra, önfejlesztésre. Az értékelések alapján a nagyvállalati kategória első helyezettje Kovács Katalin, az ESAB Mór Kft ügyvezetője, a nonprofit kategória győztese pedig Tóth Zoltán, az Apolló Kulturális Egyesület elnöke lett, míg a KKV-k között Hampuk Richárd, a Person alapító-ügyvezetője került az élre.

„A díjra olyan 40 év alatti vezetők pályázhattak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk volt, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során” – emlékeztetett Tóth Annamária. A Coaching Team szakmai vezetője elmondja azt is, jó volt látni a pályázat lebonyolítása során, hogy a pályázók komolyan és tudatosan élik meg a vezetői szerepet, egyéni sikerüknek valamennyien azt tartják, hogy az általuk irányított csapat önállóan is képes hatékony munkát végezni, jó döntéseket meghozni. „Célunk, hogy az Év Fiatal Vezetője díj egyre nagyobb szakmai rangot vívjon ki magának, és a visszajelzések alapján úgy látjuk, jó útion járunk” – vallja Bite Barbara, a Coaching Team alapító-ügyvezetője. A szakember elmondta, más szakmai díjakhoz képest az Év fiatal vezetője pályázaton kifejezetten összetett feladat a pályamű összeállítása, amit aztán több körös, zsűri előtti prezentáció is nehezít. Ezek alapján a versenyzők magát a pályázati folyamatot is egyfajta önismereti utazásnak és nem mellékesen élvezetes időtöltésnek élik meg.

Helyezettek, díjazottak:

Az Év fiatal vezetője 2016 fődíjasa, és a KKV kategória győztese: Kindli Erna, Tresorit, CMO

KKV Kategória II. helyezett: Hampuk Richárd, Person, alapító-ügyvezető

KKV Kategória III. helyezett: Pásztor Erzsébet, Fibi Transz Kft, logisztikai vezető

Nonprofit kategória I. helyezett: Tóth Zoltán, Apolló Kulturális Egyesület, elnök

Nonprofit kategória II. helyezett: Farkas Dezső, Jövőt Építők Generációja Egyesület, elnök

Nagyvállalati kategória I. helyezett: Kovács Katalin, ESAB Mór Kft ügyvezető

Nagyvállalati kategória II. helyezett: Szappanos György, Rapidsped Zrt, vezérigazgató

Nagyvállalati kategória III. helyezett: Zsoldos Imre, Roche Kft., igazgató

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.