Üzleti tippek

Olcsóbb lesz a közbeszerzés a kkv-knak

A kis- és középvállalkozásokat támogatja az új közbeszerzési törvény.

A kkv-k körében megszűnik a közbeszerzési hirdetmények ellenőrzési díja, a jogorvoslati díj pedig a felére csökken – mondta a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

Rigó Csaba Balázs kifejtette, hogy minden ajánlattevőt segíti az új törvénybe foglalt nyilatkozati elv. Így a jövőben nem kell közjegyzői okiratba foglalni a kiírási követelményeknek való megfelelésről szóló nyilatkozatokat, elegendő lesz az egyszerű nyilatkozat, ami olcsóbbá teszi az eljárásokat.

Az új törvény a minőséget állítja előtérbe. Ennek mutatója lehet az ajánlattevő által foglalkoztatott kvalifikált alkalmazottak száma, a beépíteni kívánt anyagok minősége, de a kedvezőbb üzemeltetés is. Emiatt az építési költség mellett a tízéves üzemeltetési költséget is figyelembe veszi az ajánlatkérő az értékelésnél, és ezek alapján állítja rangsorba az ajánlatokat.

Növelnék a versenyt

A hazai értékhatárok között kiírt közbeszerzéseknél nem kell meghatározni a kkv-k alkalmassági feltételeit, mivel az ajánlatkérő úgyis csak az általa alkalmasnak ítélt vállalkozókat hívja meg ajánlattételre. Ebben az eljárásrendben új elem, hogy a 3, illetve 4 ajánlattevőt felkérő felhívásokat közzé kell tenni a hatóság honlapján. Ezt látva, az ajánlattételre meg nem hívott kkv-k is tehetnek ajánlatot. A versenyt ez a módosítás is növeli – tette hozzá Rigó Csaba Balázs.

Kötelező lesz az e-közbeszerzés

Az új közbeszerzési törvény – az uniós szabályoknak megfelelően – kötelezővé teszi az e-közbeszerzés megteremtését. Első lépcsőben 2017. április 18-ig az állami szervezet ajánlatkérőknek, majd 2018. október 18-ig valamennyi ajánlatkérőnek elektronikusan kell intéznie a közbeszerzést – összegezte az MTI.

Kérdésre válaszolva az elnök elmondta, hogy az e-közbeszerzés infrastruktúrájának megteremtése a Miniszterelnökség feladata, a rendszert a Közbeszerzési Hatóság működteti. Hozzátette: a rendszerváltás utáni első közbeszerzési törvény éppen 20 éve, 1995. november elsején lépett hatályba. A második törvényt pedig az idén november 1-től kell alkalmazni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik