Üzleti tippek

Jövőre is lesz még olcsó hitel

Kevesebb, mint 100 napjuk van a cégeknek arra, hogy a jelenlegi feltételek mellett igénybe vegyék a növekedési hitelprogram (NHP) kedvezményes forrását. Búcsúzni azonban nem kell, hiszen a program jövőre sem szűnik meg.

A kkv-k fokozott érdeklődése és az NHP kimerülő kerete miatt az NHP+ keretet is felhasználhatóvá teszi a Magyar Nemzeti Bank.

„Jelenleg fokozott érdeklődést tapasztalunk a vállalkozások részéről, ami feltehetően annak köszönhető, hogy december 31-ig van arra lehetőség, hogy a jelenlegi feltételek mellett igényeljék a kedvezményes forrásokat. Ugyan a program nem szűnik meg teljesen, a fokozatos kivezetés a cél. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy 2016-ban meddig és milyen feltételek mellett lesz elérhető a növekedési hitelprogram” – összegezte Hodina Péter, a K&H vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.

  • A K&H a hitelprogram második szakaszában eddig 1666 ügyféllel mintegy 162,1 milliárd forintnyi hitelszerződést kötött, ami 20,7 százalékos piaci részesedésnek felel meg.
  • A legnagyobb kihelyezett hitelösszeg 3,7 milliárd forint, míg az átlagos szerződött összeg meghaladja a 60 millió forintot.
  • A célokat tekintve a keret nagyjából felét forgóeszköz-finanszírozásra, több mint harmadát beruházási céllal, míg hatodát uniós támogatás megelőlegezésére váltották ki.

„Jelenleg a bankunknál 26 milliárd forintnyi hitel van még tárgyalási szakaszban, de ez az összeg bizonyosan növekedni fog még év végéig, mivel egyrészt az MNB lehetővé tette az NHP+ keretének NHP-hitelekre történő felhasználását, másrészt a tervezettek szerint október végén újraoszthatják az egyes hitelintézeteknek allokált, de fel nem használt összegeket az aktívabb szereplők közt” – tette hozzá Hodina Péter.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik