Üzleti tippek

InnoMax Díj: pályázati tipp cégeknek és iskoláknak

Az Invitel megnyitotta innovációs pályázatát valamennyi hazai cég, valamint az általános- és középiskolák számára.

Minden eddiginél több kategóriában lehet pályázni idén februártól az Invitel által 2009-ben életre hívott InnoMax Díjra. Idén ugyanis az Invitel ügyfelei mellett bármely magyar cég megmérettetheti magát az innovációs seregszemlén, valamint a korábbi évektől eltérően megvalósult projektek helyett projektötletekkel lehet nevezni az InnoMax Business Díjra. A civil szervezetek mellett pedig az általános és középiskolák kreatív elképzelései is teret kapnak az InnoSchool kategóriában.

Az Invitel immár hatodik alkalommal indítja el az InnoMax-pályázatot, amelynek keretében a hazai innovatív törekvéseket és kezdeményezéseket támogatja több millió forint értékű infokommunikációs szolgáltatásokkal. A díjak sorsáról idén is rangos szakmai zsűri dönt, az Invitel meghosszabbította a jelentkezési határidőt, így 2015. április 26-ig várják a pályázatokat.

„A folyamatos fejlődés, a megújulás képessége hozzátartozik az Invitel mindennapjaihoz és így van ez az InnoMax esetében is. Míg az első pályázat során 2010-ben 24 jelentkezőt regisztráltunk, addig 2014-ben rekordszámú, 114 innovatív vállalat, intézmény, nonprofit szervezet és magánszemély szállt versenybe jobbnál jobb ötletekkel, fejlesztésekkel. Meggyőződésem, hogy a kategóriák bővítésével és ezáltal a pályázók körének további kiszélesítésével idén ezt az eredményt is sikerül jelentősen túlszárnyalnunk” – fogalmazott Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója.

Bármely hazai cég pályázhat az InnoMax Business Díjra

Az InnoMax megújuló üzleti kategóriáiban az 5-19 fős, a 20-69 fős és a 70 fő feletti hazai gazdasági társaságok projektötleteit várják, amelyek továbbra is Invitel szolgáltatásokat nyerhetnek: méretüktől függően 500 ezer, 1 millió, illetve 2 millió forint értékben. A tavalyi évhez hasonlóan a díj mellett értékes médiamegjelenésekkel is gazdagodnak a nyertesek.

Az info- és telekommunikációs vállalat ugyanakkor továbbra is díjazza a meglévő ügyfelei hűségét, így számukra megalapították az InnoMax Hűség Díjat. Erre a pályázatra a cégek és intézmények továbbra is megvalósult projektekkel pályázhatnak – méretüktől függetlenül.

A visszaszámlálás elkezdődött

Az InnoMax Business, Hűség, Nonprofit, InnoApps és InnoSchool Díjakra 2015. február 3-tól lehet pályázni. A jelentkezéssel kapcsolatos információk és részletek már elérhetők a vállalat weboldalán.

Az innovációs versenyen a kategóriák száma és a benyújtott pályázatok színvonala egyaránt évről évre nő, és októberben a Magyar Adományozói Fórum (MAF) független bíráló bizottsága „Az év társadalmi befektetési programja” kategóriában második, míg a „Leginnovatívabb támogatói program” kategóriában harmadik díjjal jutalmazta a kezdeményezést.

InnoSchool – pályázati lehetőség az iskoláknak is

Az Invitel 2015-től InnoSchool néven új kategóriát hirdet, amelyben valamennyi hazai általános- és középiskola pályázhat. „A jövő iskolája!” mottóval induló kategória célja, hogy olyan kreatív pályaművek megszületését segítse elő, amelyek az infokommunikáció oktatásban, a tudás megszerzésében betöltött jövőbeni szerepét járják körbe. A nyertes intézmények közösségi tereikhez térítésmentes wifi-lefedést vagy ezzel egyenértékű infokommunikációs szolgáltatást nyerhetnek az Inviteltől.

„Szándékosan nem szeretnénk sem az eszköztárat, sem a pályázók körét szűkre szabni. A cél az, hogy a kategória kiírásával egy közös gondolkodást, vizionálást indítsunk el az oktatók és a tanulók között. Éppen ezért az InnoSchool pályázatra nem konkrét fejlesztéseket, hanem kreatív elképzeléseket, ötleteket várunk” – mondta Gerlei Gyöngyvér, az Invitel vállalati értékesítési igazgatója, az InnoMax-zsűri elnöke.

Idén is várják a fiatalok nevezését az InnoApps kategóriában

A hazai fiatal „fejlesztők” számára kivételes lehetőség a 2010-ben alapított InnoApps Díj, amely teret biztosít tehetségük megmutatásához. 2014 óta pedig már azon jelentkezők pályázatait is várják, akik nem vesznek részt iskolarendszerű képzésben, de még nem töltötték be a 30. életévüket. Itt a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is csak már megvalósított, működő alkalmazásokkal, szoftverekkel, webes fejlesztésekkel lehet pályázni. A munkához, tanuláshoz kötődő alkalmazásokkal a Ne Szórakozz!, míg a játékos fejlesztésekkel a Szórakozz! kategóriában indulhatnak a jelentkezők.

A nonprofit szervezetek is profitálhatnak az InnoMax pályázaton

A civilszervezetek, alapítványok, egyesületek felbecsülhetetlen munkát végeznek, a jelenlegi gazdasági környezetben azonban egyre nehezebben találnak támogatókra. Ezért az Invitel a tavalyi évben a nonprofit és civilszervezetek részére külön kategóriát indított. A pályázók projektötletekkel jelentkezhetnek, amelyek megvalósítását az Invitel szolgáltatások és szakmai tanácsadás formájában támogatja. A nyertes szervezetek az Invitel szolgáltatásai közül 500 000 forint értékben használhatják fel azokat a termékeket, szolgáltatásokat, amelyekre szükségük van projektötlet megvalósításához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik