Üzleti tippek

Perkálhatnak a cégtulajdonosok

Sipos Anikó
Sipos Anikó

gazdasági újságíró. 2014. 03. 10. 10:02

Több mint 200 ezer kft.-nek kell gyors tőkegyűjtésbe kezdenie, ha szeretné megőrizni társasági formáját a következő címmódosítás, telephely-áthelyezés, ügyvezetőváltás vagy – ha ezekre nem kerül sor addig, akkor – 2016 márciusa után.

Korábban a témában:

A 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv szerint ismételten csak hárommillió forintos törzstőkével lehet korlátolt felelősségű társaságot működtetni. A korábban 500 ezer forintra leszállított tőkekövetelmény újbóli felemelésének oka az üzleti biztonság – írja a Népszabadság

A napilap összefoglalójában felhívják a figyelmet arra is, hogy a régi-új követelménynek érdemes mielőbb megfelelni. A szabályok szerint ugyanis a vállalkozás nyereségéből a tagok feltölthetik a tőkét a következő két évben, ám ezt erős korlátozásokkal is ösztönzi a jogszabály.

A tőkerendezésig a cég nem fizethet osztalékot, tulajdonosai pedig menedzsmentdíj, alapanyag-vételár, bérleti díj jogcímén se vehetnek belőle ki pénzt.

A Jogiforum.hu korábbi összesítése szerint ma a bejegyzett kft.-k fele, mintegy 210 ezer cég működik hárommillió alatti törzstőkével. Ha az összes kft. megtartaná a státuszát, az 450-520 milliárd forinttal terhelné meg a hazai cégvilágot a következő két évben.

Ezekre is figyeljen!

További változások március 15-től:

Veszélyben a cégvezetők vagyona

Vigyázzon, számviteli csapda az új Ptk.-ban

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

The rescued private owned submarine UC3 Nautilus that sank on Friday 11. August, are dragged into Copenhagen Harbor 12. August 2017 by the Salvage ship Vina. The Swedish journalist Kim Wall which was on board the submarine is still missing. Owner and Captain Peter Madsen was rescued and charged with negligent manslaughter. (Foto: Jens Noergaard Larsen/Scanpix 2017)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.