Üzleti tippek

Vegyen fel az állam pénzén új alkalmazottat

Tavalyhoz hasonlóan idén is összesen 13 milliárd forint támogatás jut a kkv-knak új munkahelyek teremtésére.

A tervek szerint ebből a támogatásból 1100-1200 vállalkozásnál várhatóan 6500 új munkahely jön létre idén, és további mintegy 12 ezer már meglévő munkahelyet is meg lehet őrizni – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára.

Valentin-nap a határidő

A feltételek a múlt évihez hasonlóak, a kiírás az érdeklődők számára az interneten már hozzáférhető. A pályázatokat a beruházás helye szerinti kormányhivatal munkaügyi központjához lehet benyújtani február 14-ig, a támogatásokról április 4-ig születnek meg a döntések.

Ezt olvasta?

Czomba Sándor elmondta: a pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett cégek vehetnek rész, amelyek a támogatást igénylő beruházást még nem kezdték el, de azt 2014. november 30-ig befejezik. Vállalják, hogy a támogatással legalább két, teljes munkaidős munkavállaló számára létesítenek munkahelyet. Továbbá a már meglévő és az újonnan felvett dolgozókat a beruházás befejezése után még legalább két évig foglalkoztatják, illetve a létrehozott kapacitást három évig működtetik.

A vissza nem térítendő támogatás keretében új gépek, berendezések, műszaki eszközök, technológiák beszerzésének, valamint új létesítmények építésének költségei számolhatók el.

Munkavállalónként 1,5 millió forint az alap

Ez az összeg maximum 3 millió forint lehet új munkahelyenként. Az összeg akkor emelkedik, ha az új munkahelyen a cég nyilvántartott álláskeresőt vagy roma munkavállalót alkalmaz. Szintén növelheti az elnyert összeget, ha a kkv hátrányos helyzetű térségben, illetve szabad vállalkozási zónában működik.

A pályázati összeg legfeljebb 120 millió forint lehet, de ez tovább növekedhet, hogy ha a beruházás például hátrányos helyzetű térségben, régióban valósul meg.

Eddigi mérleg

Czomba Sándor utalt arra is, hogy 2010 óta valamivel több mint 2100 kkv kapott vissza nem térítendő támogatást. A teljes összeg meghaladta a 25 milliárd forint. Ez idő alatt a munkahelyteremtésre felhasználható forrás éves keretösszege 2 milliárd forintról 13 milliárd forintra, vagyis hat és félszeresére emelkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik