Üzleti tippek

Orvosi leletek gombnyomásra

A Telki Kórházban lehetővé tették a leletek biztonságos online elérését. Fejlesztésükkel egy éve az Invitel által szervezett innovációs versenyen, az InnoMax Díjon is indultak.

Az újítás elsődleges célja a páciensek XXI. századi kiszolgálása mellett a költségcsökkentés volt, másodlagos, de szintén fontos szempont, hogy az „önkiszolgáló” technológiának köszönhetően a call center és az orvosok leterhelése is csökkent. Sőt, a fejlesztéssel a szerverszoba is felszabadult, így ma már ott is rendelést tartanak. A Telki Kórház ugyanis áttért a virtuális szerverekre, így már nem házon belül üzemeltetik a gépeket, hanem az Invitel kiemelt biztonsággal bíró Datacenteréből bérlik a kapacitást. „Ezzel több millió forintos beruházást spóroltunk meg, és azzal sem kell bajlódnunk, hogy 2-3 évente lecseréljük a szervereket” – érvelt az előfizethető informatika mellett Dr. Molnár Júlia, a kórház cégvezetője.

Az online leletmegtekintő rendszerből a páciensek jelszavuk megadásával a világon bárhol lehívhatják a szükséges orvosi dokumentációt és a kórelőzményeket, akárhova irányítja is őket az egészségügy vagy a biztosító. A rendszer biztonsági szempontból hasonlóan működik, mint az online bankolás. A kórház foglalkozás-egészségügyi céget is üzemeltet, amelyen keresztül körülbelül 30 ezer munkavállalót érnek el. A tervek szerint a következő informatikai fejlesztés ezt a területet célozza meg.

Dr. Molnár Júlia kiemelte, hogy az InnoMax Díj kiváló fórum arra, hogy összehozza azokat a vállalkozásokat, amelyek a gazdasági válság idején is fejlesztenek, és mennek előre. Emellett az is nagy segítség, hogy a versenyen induló projektek sokkal nagyobb nyilvánosságot kapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik