Ami nehézséget okoz a légi cégeknek – a kerozin drágulása -, az egyszersmind új, korszerű, üzemanyag-takarékos gépek vásárlására kényszeríti a cégeket: amilyen az új Airbus 380-as, illetve a Boeing 787-es. Így további megrendelésekre számíthatnak.
A két vállalatnál egyelőre nem hogy nem mondtak le megrendeléseket, hanem egyelőre örülnek, ha időben eleget tudnak tenni vállalt kötelezettségeiknek.
Az Airbus főnöke, Thomas Enders szerint a 3700 gépre szóló megrendelés hat-hét évre ad munkát a vállalatcsoportnak, amely termelését a következő években 40-45 százalékkal tervezi növelni. A Boeingnek a következő öt évre van bőségesen munkája.
A két cég a London közelében ma megnyílt nemzetközi légi kiállításon is remél megrendeléseket. A tavaly Párizsban tartott bemutatón is rekordot döntöttek a megrendelések: a két cég összesen 506 gép szállítására kapott megbízást, míg a korábbi évek átlaga 226 gép volt.
A Farnborough-ban ma kezdődött és vasárnapig tartó légikiállításon 1500 cég mutatja be kínálatát 35 országból, és 140 ezer látogatóra számítanak.