A Magyar Animációs Filmalkotók Egyesülete azokra a dokumentumokra kíváncsi, amelyek alapján kiderül, hogy a két cég – vagy jogelődjeik – megszerezték-e a Mekk Elek, az Ezermester, továbbá a Mazsola, a Mazsola és Tádé, a Vízipók-csodapók és a Tévé Maci című alkotások felhasználási jogait, és ha igen, kitől, mikor.
Egyben tájékoztatást kérnek arról, hogy e mesefilmek merchandising felhasználására – azaz a kapcsolódó termékek hasznosítására – jelenleg kinek van érvényes és hatályos engedélye; a beadvány ismertetésekor elhangzott, hogy a szakmai szervezet egyik alperestől sem kapta meg az e tárgyban kért adatokat.
A tárgyaláson – amelynek kezdetén a bíróság elutasította az MTV azon kifogását, hogy nem országos hatáskörű szerv, ugyanakkor jogalanyiságának és képviseleti jogának bizonyítására szólította fel a felperest – a szakmai szervezet jogi képviselője azzal érvelt: szerzői jogokról csak írásban lehet lemondani.
A per szeptember közepén folytatódik.