Az International Journal of Epidemiology nemzetközi tudományos szaklap legújabb számában megjelent tanulmányukban áttekintették egy igen közismert és sokak által szeretett televíziós személyiség öngyilkossága utáni eseményeket. Az egyik tajvani tv-csatorna férfisztárja önkezével vetett véget életének.
A nemzetközi munkacsoport Andrew Cheng vezetésével összegyűjtötte a szigeten 2003-2005 között elkövetett, tízezernél is több öngyilkosság történetét, megnézték, hogy az év különböző szakaiban, különféle időjárás viszonyok között egy hónapra hány ilyen tragikus esemény jutott, és megvizsgálták a népszerű színész halála utáni hónap öngyilkossági statisztikáját.
A részletes, – a szaklap szerint szenzációhajhász – médialeírások utáni hónapban jelentősen nőtt az öngyilkosságok száma, főleg a férfiak között és elsősorban ugyanolyan halálos módon, ahogy a színész végzett önmagával. A kutatók fölhívták a figyelmet arra, hogy az ilyen események ismertetőinek nagy a felelőssége és ezt a szenzációs téma tálalásakor nem mindegyikük érzi át.
Egy másik szakfolyóirat – Journal of Epidemiology and Community Health – hasábjain Hongkongban dolgozó szakemberek néhány hónapja közöltek hasonló adatokat: egy sokak által szeretett televíziós színész öngyilkossága után megkérdezett felnőttek között is többszörösére növekedett az öngyilkossági gondolatok száma.
Ez nem valami kínai sajátosság: Párizsban már sok évtizede leírták, ha megjelent a lapokban, hogy egy híres ember leugrott az Eiffel-toronyból, a következő napokban többen is követték példáját.
Nem játékostemető, de nem is ugródeszka: jó döntés volt-e Sallai Rolandtól a Galatasaray?
Megoszlanak a vélemények arról, hogy a magyar válogatott egyik kulcsemberének átigazolása előrelépés-e a karrierjében, annyi viszont bizonyos, hogy mostantól Európa egyik legfanatikusabb közönsége előtt sztárokkal játszhat együtt hétről hétre, és trófeákra hajthat a csapatával.