Ahány felfogás, annyiféle magyarázat, a lényegben azonban egyetértenek az elemzők: egyetlen szereplőnek sem érdeke, hogy nagy hullámokat verjen a hirdetési bónusz ügye, amelynek fő kárvallottja ma még Alexander Ruzicka, a brit Aegis Media ügynökség helyi vezetője. A wiesbadeni rendőrség potom 30 millió eurós hűtlen kezelés gyanúja miatt kezdett el tavaly szeptemberben kutakodni a menedzser és az őt a botrány kipattanása után rövid úton szélnek eresztő cége néhány további munkatársa ügyében, hangsúlyozva: személyek és nem az Aegis ellen folyik az eljárás. Hogy Ruzickáék nem a „sok kicsi sokra megy” elvét vallották, azt az is valószínűsíti, hogy egyebek mellett a ProSiebenSat.1 Media AG hirdetési ügyeivel foglalkozó SevenOne Media néhány munkatársát is meghallgatták.
A nyomozás jelenleg is tart, újabb részletek azonban nem jelentek meg az üggyel kapcsolatban.
Felezési idő
A gyanú szerint a férfi nyolc munkatársával együtt oly nagyvonalúan bánt az ügyfeleinek kialkudott hirdetési kedvezményekkel, hogy az már a büntető törvénykönyv némely paragrafusába ütközött. A kedvezményeket ugyanis – ha azok nagyobb vagy újabb megjelenést jelentettek – nem az ügyfélnek adták tovább, hanem egy másik partnernek. Mégpedig busás összegért. A hírek szerint elsősorban a bonni barterspecialista Emerson Communicationsszel folytatott ügyleteik keltették fel a hatóságok érdeklődését.
A német hirdetési ügynökök élete olyan, mint a tőzsdei alkuszoké: egy szempillantás alatt nagy üzletet csinálhatnak, de gyorsan bedőlhetnek, ha nem vigyáznak. Ebben a helyzetben pedig egyre több a zavarosban halászó meg a kétes hátterű zsonglőr – hangzik az iparági közvélekedés, amely azt a kérdést már elegánsan megválaszolatlanul hagyja, mennyire általános az Aegisnél most felfedezett gyakorlat. Ugyanakkor sajtóhírek szerint mind többször merül fel a kérdés, ki dobta fel az Aegis-vezéreket: a konkurencia bosszújáról van szó vagy esetleg egy titokzatos igazságtevő akar rendet tenni a hirdetési iparban.
Sokasodnak
Jóval áttekinthetőbb volna a helyzet, ha a német médiumok nem próbálnák évek óta – néha kamikáze-módon – árversennyel kiirtani konkurenseiket. A jelképes összegért vagy ingyen osztogatott reklámhelyek elszaporodásával ugyanis alaposan megfogyatkoztak azok a cégek, amelyek hajlandók a régebbi árak felét-kétharmadát szemrebbenés nélkül kifizetni a reklámhelyért, a 15 százalékos árkedvezmény pedig manapság amolyan kötelező figyelmességnek számít a potenciális ügyfelek szemében.
A dolog nyitja az, hogy Németországban is egyre többször indítanak egymásra lapokat a kiadók, miközben a remélt ügyfelek hirdetési költségvetése korántsem növekszik ezzel arányosan. Az új kiadványokban számos cég hetekig, hónapokig ingyen hirdet, a kiadó pénzén próbálva ki, milyen az új orgánum fogadtatása. Aki nem enged, az a legjobb esetben is úgy járhat, mint azok a lapigazgatók, akiknek kínos félórákat kell egyes luxustermékek gyártóinál a szőnyeg szélén állniuk, azt hallgatva, nem elégszer szerepelt a lapban valamelyik méregdrága újdonság.
Nem hiszik
Merthogy eközben az is bevett gyakorlat lett, hogy a szerkesztett szövegbe lopódzik be a reklám. A cégek ugyanis elvárják, hogy hirdetett termékük jó hírét cikkben is keltse a lap. Ez pedig – szól a kifogás – alaposan aláássa az újságok szavahihetőségét.
Az egyenlőtlen versenyben ráadásul a kisebb médiumok gyorsan hullanak: vagy lehúzzák a rolót, vagy beállnak valamelyik sajtóbirodalom soraiba. A tőkeerős vállalkozások ugyanis nagyobb eséllyel képesek finanszírozni az árcsökkentés okozta veszteségeket, vagy azt, hogy egy későbbi nagy megrendelés reményében egy ideig ingyen hirdessenek egy céget vagy egy terméket.
Rákattant a streaming a divattervezőkre, és ez nem véletlen
Balenciaga, Dior, Lagerfeld – nem a párizsi Champs-Élysées-n sorakozó üzleteket soroljuk, hanem az első félév streamingkínálatát. Miért kell ennyi divattervezős tartalom, és hogyan pörgette ezt fel a streaming?
