Üzleti tippek

Bayer szerint gázolhatunk cigányokat

Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba – írta kedden Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben. A napilap címoldalas vezető híre és erről szóló publicisztikája ellen több szervezet is tiltakozott, de a magyar jog szerint a szabad véleménynyilvánítás és a gyalázkodás nem büntethető. Bayer a FigyelőNetnek elmondta: enyhébb lett a publicisztika annál, mint amit első felindulásban írni akart.

Felkorbácsolta a kedélyeket a Magyar Nemzet keddi száma, és az abban megjelenő Bayer Zsolt-publicisztika, amelyet a hétvégi olaszliszkai esetről írtak. A napilap ugyanis a címlapon azt írta, „Cigányok lincseltek Olaszliszkán”, Bayer Zsolt publicisztikájában pedig többek között úgy fogalmaz: „Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba. (…) Jó, ha indulás előtt beszerzünk egy lőfegyvert. Ha elütünk egy gyereket álljunk meg. S ha gyülekezni kezdenek körülöttünk az állatok, használjuk bátran a fegyverünket.”

Nem a származás a lényeg

A Kurt Lewin Alapítvány felháborodott a Magyar Nemzetben megjelenő írások miatt. Ligeti György, az alapítvány elnöke szerint az említett cikk hangvételében elfogult, s olyan meg nem engedhető újságírói fogásokat alkalmaz, mely kizárólag az etnikai ellentétek szítására alkalmas. „A lap például egy helyütt egy meg nem nevezett olaszliszkai férfire hivatkozva azt írja, hogy „ilyet csak az állatok tesznek”, az ismeretlennek szinte a szájába adva a szavakat” – közölte Ligeti hozzátéve, hogy csak akkor van jelentősége annak, milyen nemzetiségű az egyik szereplő, ha a bűncselekmény kifejezetten etnikai indíttatású volt.

A Magyar Nemzet cikkeit a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) is elítéli. Mint Halák László, a szervezet etikai bizottságának elnöke a FigyelőNetnek elmondta, minősíthetetlen Bayer Zsolt és a Magyar Nemzet keddi száma. „Kiírta magát a tisztességes újságírásból a Nemzet, úgy viselkednek, mintha rájuk nem vonatkoznának az újságírói alapelvek” – mondta Halák. Hozzátette: durva maga a cselekmény, ami Olaszliszkán történt, de ezek a cikkek az általános gyűlölködést erősíthetik fel.

Következmény nem lesz

Bár mindkét szervezet elítéli a szóban forgó publicisztikát és hírt, egyikük sem tesz jogi lépéseket. Halák ezt azzal indokolja, hogy a Magyar Nemzet nem párbajképes, eddig is lepattant róluk minden, amit a MÚOSZ kifogásolt. „Külön eljárást vagy állásfoglalást nem kezdeményezünk, a helyzeten úgysem tudunk változtatni, hiába is szólunk” – fogalmazott az újságíró.

A Kurt Lewin alapítvány pedig a per helyett inkább meghívja az ország összes újságíróját tavasszal induló harmincórás tréningjére, mely segít a toleranciát erősítő közbeszéd megerősítésében.

Jogász szakértőnk szerint egyébként Bayer Zsolt sorai gyalázkodások, amely a jog alapján nem büntethető. Álláspontja szerint mindez még belefér a véleménynyilvánítás szabadságába. „Uszítás az lenne, ha azonnali és nyilvánvaló veszélyeztetést okoznának szavai, azaz ha ugyanezt például egy 140 ezres tömeg előtt hangoztatja, és feltételezhető, hogy az elmondottak alkalmasak a tettek kiváltására” – mondta Szikinger István a FigyelőNetnek.

Bayer: vége a toleranciának

„Tartom a véleményemet” – mondta a FigyelőNetnek Bayer Zsolt. Hozzátette: unom, és nem akarok toleráns lenni. Mint mondta, a hétvégén agyonvertek egy embert a helyi kocsmában, vasárnap pedig egy ártatlan embert öltek meg brutálisan Olaszliszkán a cigányok. „Egyszer ki kell mondani, hogy ebből elég” – fogalmazott Bayer.

Az újságíró a FigyelőNet kérdésre elmondta, hogy szerinte a cikkével nem gerjesztett rasszizmust, mivel Magyarországot nem szövi át jobban a rasszizmus, mint a többi országot. Példaként említette az Egyesült Államokat, ahol tíz éve még a repülőn egy kis füzetet adtak, hogy mely területek veszélyesek a feketék miatt. „Ha ma Magyarországon a Nemzetbiztonsági Hivatal azt mondja, hogy aki békés tüntetésen vesz részt, az megvalósítja a pszichikai bűnsegéd tényállását, akkor miért nem viszik be az 50 cigányt , aki végignézte a verést?” – mondta el véleményét Bayer.

A FigyelőNet kérdésére, hogy ilyen forrongó politikai helyzetben nem lett volna szerencsésebb az enyhébb véleménynyilvánítás, közölte: az írás előtt elszámoltam tízig, sőt százig, ezért lett ennyire finom a publicisztika.

A FigyelőNet szerette volna megismerni a Magyar Nemzet álláspontját is, de Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztője ez idáig nem válaszolt kérdéseinkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik