Belföld

Már csaknem 1400 katona a gátakon

Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldala
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldala
Ezt a honvédelmi miniszter közölte kedd reggel.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldalán jelentette be, hogy már csaknem 1400 katona segíti az árvíz elleni védekezést. A honvédelmi miniszter közösségi oldalán azt írta, a magyar emberek biztonsága a legfontosabb. Szalay-Bobrovniczky Kristóf előzőleg reagált arra, hogy Magyar Péter hiányolta a gátakról a katonákat.

A honvédelmi miniszter szégyenletesnek nevezte, hogy

amikor egy egész ország összekapaszkodik és helytáll a gátakon, az ellenzék Facebook-vitéze a Magyar Honvédség ellen hergel.

Jelezte: több száz katona, számtalan eszközzel, az ország több településén dolgozik azért, hogy elkerüljük a bajt és minden magyar biztonságban hajthassa álomra a fejét. Hétfőn ezrek mozgósítását készítették elő, hogy mindenhol ott lehessenek, ahol szükség lesz rájuk.

Hétfőn 367 katona dolgozott a gátakon, de a miniszter kiemelte: három órán belül több mint ezer katonát tudnak megmozdítani, 24 órán belül pedig több mint négyezret. Amennyiben ennél több katonára lenne szükség, akkor a területvédelmi tartalékosokat mozgósítják.

Annyi katona megy a gátakra a következő órákban és napokon is, amennyi csak kell

– közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honvédelmi miniszter szerint a Duna mentén éjjel-nappal teljesítenek szolgálatot a honvédek Mosonmagyaróvár térségében, Neszmélyben és Pilismaróton, valamint Vácnál, de vezényelnek katonákat más településekhez is, így részt vesznek a védekezésben katonák Szobon, Zebegényen, Kismaroson, Dunabogdányon és Leányfalun át Sződligetig. A tervek szerint a hivatásos és szerződéses állomány mellett

szerdától a területvédelmi tartalékos katonák is részt vesznek az árvízvédelemben.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint Böröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnök az árvízi védekezéshez előzetesen kijelölte a bázislaktanyákat Győrben, Tatán és Szentendrén, ahol a felkészülést a hétvégén személyesen ellenőrizte, hétfőn pedig Neszmélyben és Pilismaróton megnézte a védekezést. A vezérezredes közölte: a haderő a katasztrófavédelmi tervek alapján a személyi és technikai feltételek biztosításával képes gyorsan és hatékonyan támogatni az árvízvédelmi feladatokat, együttműködve a vármegyei védelmi bizottságokkal és az árvízvédelmi szakemberekkel.

A honvédelem.hu azt írja, hogy az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár katonái is bekapcsolódtak az árvízi védekezésbe. A debreceni Kossuth-laktanyából és a hajdúhadházi kiképzőbázisról hétfő délután elindultak az első egységek és technikai eszközök. Az alakulat katonái a következő napokban is fenntartják a készenlétet, hogyha szükség van rájuk, indulnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik