Így 2007. január 1-jétől e médiaügynökség közreműködésével hirdet a T-Com, a T-Online, a T-Mobile, a T-Systems és a T-Kábel az offline médiában – tudatta lapunkkal a Magyar Telekom.
A Magyar Telekom Csoport júniusban többlépcsős nyílt tendert hirdetett, melynek célja egy csoportszintű médiaügynökség kiválasztása volt. A 12 pályázó közül 8 ügynökség adott be írásbeli pályázatot, közülük négyen prezentálták pályázatukat szóban is, majd a legjobb 3 médiaügynökséggel folytatott tárgyalásokat követően a vállalatcsoport kiválasztotta a győztest a szakmai, üzleti kondíciók alapján. 2007. január 1-jétől a Mediaedge:cia Hungary Kft. végzi a Magyar Telekom Csoport (T-Com, T-Online, T-Mobile, T-Systems és T-Kábel márkák) teljes körű offline médiatervezési és médiavásárlási feladatait.
Nagy Bálint kommunikációs igazgató elmondta: „A tender meghirdetésekor a kommunikációs szervezettel szemben szigorú követelményeket fogalmaztam meg: transzparencia, korrektség, profi és kiszámítható lebonyolítás – e szempontok voltak számomra a legfontosabbak a magyar reklámpiac idei talán legnagyobb értékű tenderénél. Úgy gondoltam, ezzel teremtjük meg a szakmailag is legjobb, számunkra legmegfelelőbb ügynökség kiválasztásának az esélyét. Ma még csak remélni tudom, hogy szakmailag is a legjobb döntést hoztuk, amikor a Magyar Telekom Csoport sokmilliárdos büdzséjét a Mediaedge-re bízzuk. 5 év után búcsúzunk a Zenithtől, elégedetten, jóérzéssel, nagyra értékelve és megköszönve munkájukat.”
Nagy Balázs geográfus: Nem riogatni akarok, de a nem túl távoli jövőben még pusztítóbb árvizek érkeznek, és esetleg tömegeket kell evakuálni
Nagy Balázs földrajztudós azt állítja: a jövőbeni árhullámok méterekkel is magasabbak lehetnek a mostaninál, viszont egy egyszerű módszer segítségével a települések képben lehetnének arról, hol vannak a veszélyes helyen lévő utcák és ingatlanok.