Bajnai Gordon elmondta, a 2007 és 2013 között felhasználható csaknem 8 ezer milliárd forintnyi, nagyobbrészt uniós fejlesztési forrás sorsáról nemcsak a kormány dönt, hanem kikérik a társadalom széles rétegeinek véleményét is. Ezt követően szeptember 19-én parlamenti vitanapot tartanak, majd várhatóan szeptember 27-én véglegesítik a programot.
A fejlesztési tervvel kapcsolatban a legjobban működő hajdú-bihari cégek képviselői elsősorban a szakképzésben tapasztalható anomáliákra hívták a kormánybiztos figyelmét. Példaként említették azt az esetet, amikor egy amerikai repülőgép-összeszerelő üzemet azért nem hozhattak létre Debrecenben, mert a térségben nem találtak száz NCC esztergályost. A résztvevők a szakképzés megreformálását sürgették.
Bajnai Gordon a szakképzéssel kapcsolatban a most létrejövő területi integrált szakképző intézetek hálózatának kiépítését említette, mint a meglévő anomáliák felszámolásának egyik lehetőségét.
A fejlesztéspolitikai kormánybiztos Újhelyi Istvánnal, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárával, valamint Burány Sándorral, a Fejlesztéspolitikai Irányítótestület tagjával a nap folyamán az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács tagjaival vitatja meg a 7 évre szóló fejlesztéspolitikai dokumentumot.
Miért rabolta el a Fradi világklasszis úszók sorát más kluboktól?
A magyarázatért elmerültünk az állami, azon belül az egyesületi sporttámogatási rendszerben.