Várday György közbeszerzési szakértő szerint a tenderek mintegy 10 százaléka lehet tiszta, a korrupció és a kartell a közbeszerzések több mint a felében lehet jelen, a fennmaradó rész pedig szakszerűtlen. A szakértő úgy véli, hogy csak egy új generáció felnövésével, negyven-ötven év múlva érvényesülhetne Magyarországon a tiszta verseny. Várdai nem tartja elképzelhetetlennek, hogy jövőre több, támogatást elnyert magyarországi szervezettől is visszaveszik a dotációt.
Velikovszky László, az EU Közbeszerzési Koordinációs és Szabályossági Egység (EKKE) vezetője úgy véli, hogy az uniós pénzek felhasználásának szabálytalanságára általában fényt derítenek a magyar hatóságok, az intézményrendszerben ugyanis rengeteg ellenőrzési pont van.A szabálytalanságot a kifizető hatóságok és az EU a szerződés megsemmisítésével vagy bírsággal is szankcionálhatja.
Zsákoljon vagy beszéljen a politikus, ha jön az ár?
Aki le tud hajolni a Fideszben, az mind kint a gáton – ezt állapította meg Bánszegi Rebeka, Bita Dániel, valamint Nagy József a Háromharmadban. Aztán a behúzott szívató került szóba, konkrétan az, hogy Orbán Viktor a héten „Brüsszelből” és Amerikából is kapott keresetlen mondatokat.