Hétfőn áll munkába a MÁV vezérigazgatójaként a Siemenstől érkező Heinczinger István, aki Mándoki Zoltánt váltja fel – értesült a Világgazdaság.
Egyértelmű, hogy el kell adni a MÁV Rt. azon részeit, amelyek nem tartoznak a vasúti infrastruktúrához – jelentette ki az állami vasúttársaság elnök-vezérigazgatója, hangsúlyozva, hogy nem döntéshozóként nyilatkozik. Gaál emlékeztetett arra, hogy a vasúttársaság az elmúlt 12 év alatt 2,2 milliárd eurót költött fejlesztésekre, miközben létszáma 86 ezer főről 45 százalékkal, 47 ezer főre zsugorodott. Ám ahhoz, hogy a térség versenyképes cégévé váljon, 2013-ig további 7,6 milliárdra és újabb 20 százaléknyi karcsúsodásra van szüksége. A cégnél tehát 20 év alatt összesen 10 milliárd eurónyi beruházást kell megvalósítani bő 60 százalékos leépítés mellett.
A várhatóan november 1-jétől hatályba lépő új vasúti törvény pontosan szabályozza a piaci szereplők működési feltételeit, az áruszállításhoz kapcsolódó kapacitáselosztással pedig az új vasúti hivatal foglalkozik majd – fejtette ki a rendezvényen Horváth Zsolt, a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkára. Az új törvény megszületése mérföldkő abból a szempontból is, hogy megteremti a már liberalizált, de csak döcögve működő hazai vasúti fuvarpiac szereplőinek esélyegyenlőségét.
Nagy Balázs geográfus: Nem riogatni akarok, de a nem túl távoli jövőben még pusztítóbb árvizek érkeznek, és esetleg tömegeket kell evakuálni
Nagy Balázs földrajztudós azt állítja: a jövőbeni árhullámok méterekkel is magasabbak lehetnek a mostaninál, viszont egy egyszerű módszer segítségével a települések képben lehetnének arról, hol vannak a veszélyes helyen lévő utcák és ingatlanok.