Pénzügy
hekker (hekker, )

Kibernyomozókat keres a magyar rendőrség, jól megfizetnék őket

24.hu
24.hu

2017. 02. 13. 15:54

Korábban a témában:

Száz emberrel kívánja növelni a Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztály létszámát a rendőrség, írja a Magyar Idők. Ők azok, akik meghekkelik a hekkereket, felderítik a számítógépes csalásokat, vagy csak egyszerűen “ráállnak” egy-egy gyanúsított megfigyelésére.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány az InfoRádióban arról beszélt, hogy bírja Pintér Sándor belügyminiszter ígéretét, amely szerint az átlagnál magasabb fizetést tudnak biztosítani, ami a piaci bérekhez is közelít.

Mint Papp elmondta, 2014-ben látszott egy markáns emelkedés a kiberbűnözés, elsősorban a számítógépes csalások területén. A következő évek-évtizedek egyik nagy kihívása a magyar, az európai és a világ rendőrségei számára a kiberbűnözéssel szembeni hatékony és határozott fellépés.

A rendőrségnek anyagilag is fel kell kötnie a nadrágját, hiszen egy képzett, senior programozó átlagosan bruttó 800 ezer forint körül kereshet Budapesten a piaci szférában. A pályakezdő szakemberek bruttó 400 ezer forint alatt nem is állnak szóba a munkáltatókkal, az elvárás a körükben minimum 450 ezer forint. Magyarországon évente 22 ezer informatikusra lenne szükség. Viszont az évente nyugdíjba vonuló 3000 ezer főnél is kevesebb informatikus végez évente a magyar oktatási rendszerben.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. február 16.
Gulyás Márton, a Humán Platform aktivistája beszél a Humán Platform Putyin: nyet! - Európa: igen! elnevezésű tüntetésen Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky úton 2015. február 16-án, Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatásának előestéjén.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.