Gazdaság

Most jelentkezhet az ország legjobban fizető állására

Légiirányító (légiirányító)
Légiirányító (légiirányító)

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. munkatársakat keres légiforgalmi irányító munkakörbe. Ahogy írják a felhívásban, a jelentkezőket többfordulós felvételi eljárásában választják ki. Ez azonban még csak a kezdet…

Ezután egy kétéves képzés következik, melynek során a felvételt nyer jelentkezők elméletben és gyakorlatban is megismerkedhetnek a szakmával. Sikeres vizsga esetén a hatóság kibocsátja a szakszolgálati engedélyt, ami alapfeltétele annak, hogy valaki légiforgalmi irányítóként dolgozhasson.

A képzés költségeit a HungaroControl Zrt. tanulmányi szerződés keretében átvállalja. Mindezért cserébe a hallgatóknak vállalniuk kell, hogy a sikeres vizsgákat követően legalább 10 évig a HungaroControl Zrt.-nél fognak dolgozni.

Azt nem árulják el a hirdetésben, hogy milyen fizetésre számítson, aki jelentkezik, csak az írják, “európai életszínvonalat” biztosít a munka. Persze az köztudott, hogy a légiforgalmi irányítók piszok jól keresnek. 2015-ben pl. ők álltak a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint ők álltak a fizetési toplista élén, átlagos havi bruttó 1,8 millió forinttal

Tornyos irányítónak március 1-ig, radarirányítónak április 17-ig lehet jelentkezni. Ha kíváncsi, mit kell csinálni az álomfizetésért, ajánljuk ezt a cikket is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik