Gazdaság

Annyira drágák a hazai boltok, hogy a Kaufland magyar vásárlóknak akciózik Szlovákiában

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Magyaroknak szánt akciós újsággal csábítja át a határon a szlovák Kaufland a magyar vásárlókat – írja a telex.hu.

Hiába nőnek elég gyorsan a fizetések Magyarországon, nagyjából két éve nem nő a kiskereskedelmi forgalom, vagyis az emberek nem vásárolnak többet a boltokban, benzinkutakon, hazai webshopokban. Ez most már nemcsak a magyar gazdaságra, de az állami költségvetésre is rendkívül negatív hatással van, nem véletlenül panaszkodik erről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

A jelenségnek két oka van: az egyik, hogy a magyarok az inflációs válság óta eltelt időszakban költés helyett inkább megtakarítanak, a másik, hogy egyre többet vásárolnak külföldről, illetve külföldön – olvasható a portálon.

A magyarok körében külön népszerűségnek örvend, hogy szerintük a szlovák boltok a magyarországiaknál nagyobb akciókat is bevállalnak, hogy magukhoz vonzzák a vevőket. Így az akciós újságokban rendszeresen lehet találkozni 50 százalékos leárazásokkal, amikkel – az így bevásárlók szerint – jóval többet lehet spórolni, mint az itthoni 20–30 százalékos akciókkal.

Külön reklámoznak a magyarországi magyaroknak

A Magyarországról átjáró vásárlókra az egyik üzletlánc rá is mozdult: a szlovákiai Kaufland az olcsobban-szlovakiaban.hu címen honlapot indított, amelyen az akcióikat kifejezetten a magyarországi magyaroknak mutatják be. A honlapon azt írják: „Kis utazás, nagy spórolás minden család számára”.

Az újságokban magyarul írják ki a termékek neveit, és forintban is feltüntetik az árakat, hogy a magyarországi vásárlóknak könnyebb legyen összehasonlítani azokat a hazai boltok áraival. A honlapon kilenc, a magyar határhoz közeli Kauflandot reklámoznak, amelyek Pozsonytól Sátoraljaújhelyig kisebb-nagyobb hézagokkal nagyjából egyenletesen oszlanak el a magyar határ mellett.

A Kaufland a Lidl testvérvállalata, mindkettő a német Schwarz-csoporthoz tartozik, csak míg a Lidl egy diszkont, vagyis viszonylag kevés terméket próbál meg olcsón eladni, addig a Kaufland egy hipermarket, jóval nagyobb kínálattal. A cég a környező országok közül – Szlovákia mellett – Horvátországban és Romániában is jelen van, de Magyarországon nem terjeszkedtek. Méretben és kínálatban nagyjából a Tescóhoz vagy az Auchanhoz lehet hasonlítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik