Pénzügy

Több pénzt ad a tb a magyar anyatejért

anyatej (anyatej)
anyatej (anyatej)

Másfélszeresére emelik a leadott anyatej áráért kapott juttatást – jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán, Budapesten az MTI tudósításában.

Novák Katalin elmondta, az eddigi 1800 forint helyett 2700 forintot fognak kapni az anyatej literjéért azok az édesanyák, akik anyatejgyűjtő állomáson adják le az anyatejet.

A cél az, hogy minél több gyermek kapjon anyatejet féléves koráig.

A gyűjtőállomásokon leadott anyatejért kapott juttatás adómentes jövedelem, ugyanakkor ingyenes a rászorulók számára.

200 millióról beszélünk

A jövő évi költségvetésben anyatejellátásra mindössze 200 millió forint van előirányozva (összehasonlításul: gyesre és terhességi segélyre 45 916 millió forint). A hír ugyanakkor nem tér ki arra, hogy a mostani emelésnek mi a fedezete, kik adnak és kik vesznek igénybe anyatejet, az ország mely részeiben, a piacon mennyi az anyatej ára, és mennyi fogy belőle. Az MTI által közölt hír propagandaértéke viszont a támogatás 200 milliós összegéhez képest igen magas (“a kormánynak fontosak a gyermekek”).  Tudta, hogy az anyatejtől okosabbak lesznek az emberek?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik