nagy márton (Array)
Pénzügy

Nagy Márton: az MNB a közepes cégeket is segítené a tőzsdére lépésben

24.hu
24.hu

2015. 11. 25. 09:48

Korábban a témában:

A már most a BÉT-en jegyzett nagy cégek mellett az ennél kisebb – főként közepes – vállalatokat is szeretnék ösztönözni a tőzsdére lépésre – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Mint fogalmazott: ezek a cégek “ugyancsak képesek lesznek egy külön szekcióban, egy külön listán szerepelni”, és el tudják érni a tőzsdeképességet.

Nemzeti lett a tőzsde is

Az MNB kedden jelentette be, hogy a jegybank lett a Budapesti Értéktőzsde minősített többségi tulajdonosa, miután megvásárolta a Wiener Börse leánycége, a CEESEG AG és az Österreichische Kontrollbank összesen 68,8 százalékos részesedését.
Nagy Márton az M1-en szerdán kiemelte: olyan ösztönző rendszert kell kidolgozni, amelynek segítségével egyre több vállalat mehet tőzsdére; ez a keresleti oldalon is segíti majd a forgalom élénkülését. A tőkepiac élénkítése azért fontos, mert a vállalatok ha hitelhez hozzá is jutnak, de tőkéhez nem.

Az MNB célja, hogy a cégek büszkék lehessenek majd arra, ha tőzsdére lépnek, és ez kapcsolataikban is meglátszódjon – emelte ki.
Nagy Márton szerint a brókerbotrányok után mostanra helyreállt a bizalom a forgalmazókkal, brókercégekkel szemben. Az intézményi befektetők közül az önkéntes nyugdíjpénztárak, egészségpénztárak jöhetnek szóba a keresleti oldalon, valamint a lakosság, de számukra is megfelelő ösztönzés kell, hogy azt gondolják, a részvény például az államkötvény alternatívája lehet befektetési szempontból.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.