Pénzügy

1100 forinttal emelkedhet nettóban a minimálbér

minimalber(210x140).jpg (Array)
minimalber(210x140).jpg (Array)

November elején kezdődnek a bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) – közölte Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Kiemelte: a VKF keddi első ülésén már elindult a munkáltatói és a munkavállalói oldal informális egyeztetése.

Ennyi lehet a minimálbér-emelés

Az elsődleges tárgyalások azt mutatják, hogy a munkáltatói oldal is nyitott az infláció mértékével megegyező minimálbér-emelésre – közölte. Gaskó István szerint már önmagában ez a lépés pozitívnak számít.

A kormány 2016-ra 1,6 százalékos inflációval számol. Ha csak ennyivel növelik a minimálbért, akkor a jelenlegi bruttó 105 ezer forintról 106 680 forintra emelkedhet. Ez nettóban 69 875 forintot jelentene a jelenlegi 68 775 forint helyett, vagyis 1100 forintot jelentene. Ami elég kevésnek tűnik ahhoz képest, hogy volt már 10 százalékos emelésről is hír, az Auchan 10 százalékos béremelése kapcsán.

Gaskó arról is beszámolt, hogy a következő években fel kell oldani azt az ellentmondást, hogy a minimálbér nettó értéke és a létminimum között 20 százalékos eltérés van, a minimálbér rovására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik