Pénzügy

A többség jól járt a minimálbér-emeléssel

forint (Array)
forint (Array)

A magyar kormányok többször is minimálbér-emeléssel próbálták növelni az alacsony keresetű munkavállalók jólétét. 2000 és 2002 között radikálisan emelkedett a minimálbér. Míg 2000-ben csak 25 500 forint volt (mai áron 49 ezer forint) addig 2002-re elérte az 50 ezer forintot (mai áron 84 ezer forint). Ezek foglalkoztatási és bérhatásait vizsgálta a De Facto.

Foglalkoztatási hatás

Ennek az emelésnek jelentős foglalkoztatási hatásai voltak, ami különbözőképpen érintette az egyes vállalatokat. Ahol a minimálbéresek aránya 2000-ben kevesebb volt, mint 10 százalék, kevéssé érintette őket a minimálbér-emelés; ahol a minimálbéresek aránya 2000-ben több volt, mint 10 százalék, jobban érintette őket a minimálbér-emelés.

A foglalkoztatás 4,3 százalékponttal jobban csökkent azoknál a vállalatoknál, amelyek jobban ki voltak téve a minimálbér-emelésnek. Vagyis a minimálbér valóban csökkenti az alacsony keresetűek foglalkoztatottságát.

Bérhatás

A minimálbér-emelés bérhatásai is jelentősek. Amíg a bérek enyhén csökkentek a minimálbér-emelés által kevéssé érintett vállalatoknál, addig jelentősen – 21,4 százalékponttal jobban – növekedtek az erősen érintett vállalatoknál.

Összességében tehát a vizsgált minimálbér-emelés hatására a bérek sokkal nagyobb mértékben emelkedtek, mint amennyivel a létszám csökkent. Emiatt az alacsony keresetű munkavállalók összkeresete is jelentősen növekedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik