Pénzügy

Döntött a Kúria: tisztességtelen az árfolyamrés!

Megszületett a döntés, amelyre minden devizahiteles várt: az árfolyamrés tiszességtelen.

Az árfolyamrés ügyében a Kúria a Kásler-ítéletnek megfelelő döntést hozott, ami várható volt. A ma hozott jogegységi határozat szerint a vételi és az eladási árfolyamok alkalmazása, vagyis az árfolyamrés tisztességtelen, emögött ugyanis nem áll szolgáltatás, illetve alkalmazásuk gazdasági indoka a fogyasztó számára nem világos, nem érthető, nem átlátható. A szerződés részeként az MNB hivatalos árfolyamát kell használni, amíg előíró jellegű törvényi rendelkezés nem lép a helyébe.

Miről tájékoztatták az ügyfelet?

A Kúria másik döntése szerint a lakossági devizahitelek azon rendelkezése, amely szerint a fogyasztó viseli az árfolyamkockázatot, a főszolgáltatás körébe tartozik, így tisztességtelensége kizárólag akkor vizsgálható, ha az átlagos ügyfél számára a tartalma a szerződéskötéskor nem volt világos, érthető. Ha a tájékoztatás nem volt egyértelmű, vagy a tájékoztatás elmaradt, lehet részben vagy egészben érvénytelen a szerződés.

A fordulatot hozó Kásler-ügy

Az egyoldalú szerződésmódosítás pedig akkor tisztességtelen, ha nem felel meg a Kúria által korábban meghatározott elveknek. Csak olyan kamatváltozás áll majd meg, ami okszerűen meghatározza, milyen feltételek módosítása esetén, milyen mértékben terheli majd az ügyfelet a kamatemelés – mondta Wellmann György, a Polgári Kollégium elnöke.

Ne induljunk perelni!

Az elnök a jelen helyzetben senkinek nem ajánlja az új per indítását, érdemes lenne megvárni a jogalkotó döntését, illetve azt, hogy a bírósági döntés ismeretében milyen lépéseket tesznek a bankok. Pláne, hogy a fogyasztón van a konkrét esetben a bizonyítási terhe, hogy a közjegyzői okiratba foglalt szerződés feltételeivel, illetve az általa aláírt kockázatfeltáró nyilatkozat tartalmával szemben bizonyítsa, hogy nem, vagy épp ellentétes tájékoztatást kapott – mondta Wellmann György.

Ez tehát azt jelenti, hogy az árfolyamkockázatra vonatkozó perindítások jó eséllyel elbuknak. Ugyanakkor Wellmann úgy vélekedett, hogy a másik oldalon a bankok egyoldalú kamatemeléseinek csak rendkívül csekély száma felel majd meg az idézett PK vélemény által elvárt feltételeknek. Azaz ezek a feltételek tisztességtelenek lesznek.

Százmilliárdok mínuszban

A Portfolio.hu szerint nagyon kevés egyoldalú szerződésmódosítás fog megfelelni annak a szigorú oklistának, amelyben a Kúria meghatározta, hogy mely szerződésmódosítások (döntően kamatemelések) tisztességtelenek – hangzott el a sajtótájékoztatón. Ebből az következik, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások nagy része semmis. A bankszektornak a portál becslése szerint ez több mint 300 milliárd forintba fog kerülni.

A kormányon a sor

Bár a jogegységi határozat közvetlenül csak a peres ügyeket érinti (iránymutatással szolgál a bíróságoknak), közvetetten a devizahitelek széles tömegére lehet hatással, hiszen a kormány ígérete szerint erre alapozza majd devizahiteles csomagját. Varga Mihály múlt héten a Kossuth Rádióban erről azt mondta, hogya Kúria döntése után a lehető leggyorsabban szeretné elkészíteni javaslatát a kormány a devizahitelek kivezetésére. A nemzetgazdasági miniszter szerint több forgatókönyvvel készülnek, de a csomag lényege az lesz, hogy ezt a terméket kivezetik a piacról, és hosszú távon nem lesz devizahitelezés Magyarországon. A kérdés az, hogyan tudják ezt minél gyorsabban megtenni: kell-e első lépésben forintosítani a devizahiteleket, vagy “egyből olyan megoldást kell keresni, ahol ezt rendezni lehet”. Erről egyeztetnek a bankokkal is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik