Pénzügy

Elmaradhat az idei élelmiszer-drágulás

búza (búza, )
búza (búza, )

A búza és a kukorica ára is csökken. De mit szólnak ehhez a gazdák?

Tudta?

A búzát már betakarították, a kukoricaföldeken még dolgoznak. A mennyiséggel elégedettek a gazdák: az 5,1 millió tonnás őszi búzatermés valamivel bőségesebb a szokásosnál, a 6,7 millió tonna kukorica pedig átlagosnak számít.

Így meglepő lehet, hogy az idei aratás után milyen alacsony árak alakultak ki. A tavalyi 60-65 ezer forintos tonnánkénti árak után csaknem 20 százalékos a visszaesés.

Így tehát elmaradhat a korábban a tavaszi rosszidő, majd a nyári árvíz miatt jósolt jelentős élelmiszerdrágulás.

A nemzetközi piac diktál

Németh István, a Magro.hu gabonapiaci szakértője szerint érdemi árváltozás nem várható, mivel az elmúlt két év árváltozásai alapján megállapítható, hogy a hazai gabonaárak elsősorban a nemzetközi áraktól függnek. A hazai időjárás és más események, mint például a belvíz elenyésző hatással van az árakra.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) határidős piacán is látható, hogy a malmi és a takarmánybúza decemberi ára 45 ezer forinton áll, a takarmánykukorica pedig 42 ezer forintba kerül, míg a chicagói és a párizsi tőzsdén is hasonló tendenciák figyelhetők meg.

Ami azonban rövid távon jó a fogyasztó pénztárcájának, az valójában tönkreteheti a gazdákat, hiszen a terményeiket gyakorlatilag haszon nélkül kénytelenek eladni.

A búza és a kukorica termelési költsége hektáronként átlagosan 200 ezer forint. A gazdák helyzetén a hektáronkénti 233 eurós támogatás sem tud érdemben segíteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik