 |
 |
A nemzetközi tapasztalatok azt sugallják, hogy az állami feladatellátás rendszerének újragondolása akkor fogalmazódik meg sürgető feladatként, ha nagy a baj – azaz tartósan nincs pénz e feladatok jelenlegi formában történő ellátására. Ilyenkor a szokásos trükkök – kölcsönfelvétel, a bevételi és/vagy kiadási számok torzítása, állami vagyon eladása, stb. – már nem nyújtanak megoldást.
Itt tartunk most Magyarországon. A feladat-ellátási rendszer megújításakor a politika részéről a legfontosabb feladat azoknak a területeknek a definiálása, amelyeken az állam aktív szerepet kíván vállalni. Csak ezután lehet kidolgozni, hogy a kiválasztott feladatokat milyen formában, mennyi pénzből és milyen elvárások alapján látja el.
Máshol már megcsinálták
A központi kérdés tehát az, hogy az állam milyen feladatokat lásson el. Ha egy kormány képes erre a kérdésre válaszolni, akkor foglalkozhat a hogyan kérdésével. Ezekre a kérdésekre keresi a választ David Osborne és Peter Hutchinson a ’Price of Government’ című könyvében, ami hamarosan magyarul is megjelenik. Osborne az amerikai ’reinventing government’ (újra feltalálni a kormányzást) mozgalom egyik szellemi atyja, Hutchinson pedig a többi között gyakorló tanácsadó, akinek számottevő tapasztalata van a közigazgatás, illetve közszolgáltatások hatékonyabb nyújtásának módozatait illetően.
A két szakember akkor találkozott a magyarhoz hasonló problémával, amikor Washington állam 2002-ben adott egy tanácsadó cégnek megbízást arra, hogy dolgozzanak ki javaslatot a tartósnak ígérkező költségvetési hiány csökkentésére. Állandósult költségvetési hiány közepette kellett az eddiginél magasabb színvonalon, hatékonyabban közszolgáltatásokat nyújtani.
Bár a könyv nem tartalmaz forradalmian új gondolatokat, a fenti alaphelyzetet szisztematikusan, számos gyakorlati példát felvonultatva járja körül. A hatékony állami feladatellátást részletesen bemutató példák egy része nem vehető át egy az egyben itthon, tekintettel e feladatok (oktatás, egészségügy stb.) ellátásának eltérő rendszerére, mégis rendkívül hatásos szellemi és gyakorlati muníciót adnak a kisebb, hatékonyabb, szolgáltató állam ideája hazai híveinek és a döntéshozóknak.
| |||||||
A tanácsadók köztisztviselőkkel együtt alakították át az állam által nyújtott szolgáltatások rendszerét. A konkrét javaslatokat előkészítő lépések a hazai közszolgáltatások újragondolásánál is hasznosak lehetnek:
1. A probléma azonosítása
A hatalmas költségvetési hiányt Washington államban három erő együttes hatása okozta: a bevételeket csökkentő mély gazdasági recesszió; az állam alapvető feladatainak – oktatás, egészségügy, börtönüzemeltetés, stb. – növekvő költségei, és az, hogy az adóellenes aktivisták államszerte szervezett akcióikkal folyamatosan korlátozták a bevételek és kiadások növelését. A három közül csak a recesszió volt ciklikusnak tekinthető, a másik kettő többé-kevésbe állandó volt, tehát a megoldásnak is tartósnak kellett lennie.
2. Az állami feladatok ellátása árának meghatározása
Ezt a feladatot a tapasztalt stratégai szakemberekből álló irányító csoport végezte el, amelynek tagja volt a kormányzó kabinetfőnöke mellett számos üzleti és politikai tanácsadócég vezetője is. A különféle munkavállalói érdekképviseleteket is hívták, de azok a távolmaradás mellett döntöttek. Az első nagy döntés az volt, hogy a költségvetést a jelenlegi törvények mellett a várható bevételek alapján tervezzék, új adók nélkül. Ennek oka az adóellenes közhangulat volt, és a félelem, hogy az adóemelés tovább lassíthatja a gazdaságot.
3. Prioritások meghatározása az állami feladatok körében
E munka során az irányító csoportot a kormányzat pénzügyekkel foglalkozó munkatársai segítették: együtt határozták meg azokat a fő eredményeket, amelyekről azt gondolták, hogy Washington állam polgárai leginkább elvárnak a kormánytól. Tíz pontban foglalták össze a legkívánatosabb eredményeket, amelyeket a kormányzó a „kormányzás prioritásainak” nevezett. Ezek a pontok javulást vártak el:
• a diákok általános és középiskolai, illetve felsőoktatásbeli teljesítményében;
• a munkaerő minőségében és termelékenységében;
• az állami főiskolai és egyetemi képzés értékében;
• Washington állam polgárainak egészségügyi állapotában;
• a veszélyeztetett gyermekek és felnőttek biztonságában;
• a vállalkozások versenyképességében;
• a polgárok, termékek, információ, és energia mobilitásában állam szerte;
• az emberek és a tulajdon biztonságában;
• Washington felbecsülhetetlen értékű természeti erőforrásainak minőségében; és
• a kulturális és rekreációs lehetőségekben.
4. A költségvetési bevételek felosztása a prioritások között
A következő feladat annak meghatározása volt, hogy hogyan allokálják az állam költségvetését a 10 prioritás között. A két csoport 10 százalékban állapította meg az olyan általános költségek arányát, mint a nyugdíj-hozzájárulás vagy a belső szolgáltatások, majd a maradékot az állampolgárok nézőpontjából felosztották a 10 eredmény között, azok vélt értékét alapul véve a múlt gyakorlata helyett. Bizonyos területeken választásaik megerősítették a múltbéli tapasztalatokat, de néhány esetben változtattak – több erőforrást juttattak például a gazdasági versenyképesség fejlesztésére és kevesebbet a közbiztonságra.
5. Terv kidolgozása a megcélzott eredmények „megvásárlására”
A stáb tíz Eredmény Csoportot állított fel – egyet-egyet minden elvárt eredményre –, melyek az adott stratégiai területen érintett hivatalokban dolgozó elismert szakemberekből álltak. Minden csoport három olyan mutatószám keresésével kezdte munkáját, amelyekkel az eredményességet mérték. Ezután felvázoltak egy stratégiai térképet, amelyen minden rendelkezésre álló információt felhasználva feltüntették mindazt, „ami igazán számít”. Ennek segítségével egy részletes ok-okozati diagrammot állítottak elő, amely megmutatta a kívánt eredmény elérésének legjobb módjait. Az ok-okozati elmélettel a kezükben kifejlesztettek egy általános „beszerzési tervet”: azonosítottak öt vagy hat fő stratégiát, amelyeket alkalmazni akartak a kívánt eredmények eléréséhez. Ez a folyamat serkentette a kreativitást – az általános- és középiskolai oktatási költségvetéssel foglalkozó csoport például úgy vélekedett, hogy át kell térni a „képességalapú” tanári javadalmazási rendszerre; az egészségügyi csoport úgy határozott, hogy a legnagyobb súllyal a megelőzésre összpontosítanak a többi között a környezeti ártalmak csökkentése által. Azt is javasolták, hogy az állam költsön többet ezekre a tevékenységekre, és kevesebbet a gyermek nélküli felnőttek egészségbiztosítására.
A következő lépésben a meglévő állami tevékenységek felé fordultak – oda, ahol a hagyományos költségvetési tervezés kezdődik. Minden Eredmény Csoport megkapta a hagyományos költségvetés által fenntartott 1300 állami tevékenység egy részhalmazát és össze kellett állítaniuk egy részletezett vásárlási tervet a következők megjelölésével:
• mit vásárolnának (új és a meglévő tevékenységek közül egyaránt);
• mit vennének még, ha több pénzük lenne;
• mit szüntetnének meg legelőször, ha kevesebb pénzük lenne;
• és mi az, amit nem vennének meg.
Végül a 10 Eredmény Csoport vezetője találkozott, hogy megbeszéljék, mi az, amit egymástól tudnának megvenni. A felsőoktatási csoport úgy döntött, hogy erőforrásainak egy részét a jobb általános- és középiskolai oktatásra fordítaná, hogy bejövő diákjaik felkészültebbek legyenek. Két másik csoport együttesen vásárolt víztisztaságot óvó tevékenységeket, hogy javítsák mind az egészségügyi színvonalat, mind a természeti erőforrások állapotát. Több csoport is úgy döntött, hogy pénzük egy részét börtönök támogatására fordítanák azért, hogy csökkenthessék azon kis társadalmi kockázatot jelentő rabok számát, akiket idő előtt szabadon kellene engedni.
A találkozó után az Eredmény Csoportok véglegesítették vásárlási terveiket, amelyek prioritási sorrendet adtak az Irányító Csoportnak és a kormányzati stábnak az állam összes létező tevékenységéről. Ezt és a hivatalok által benyújtott sorrendeket felhasználva a közreműködők megtették végső javaslataikat a kormányzónak. Mindezek révén az állami kormányzat tíz olyan programot kapott, amelyekben az eredményeket mutatókkal, stratégiákkal és kiadási tervekkel kapcsolták össze.
Jól fogadták a fájdalmas lépéseket
A kormányzó, megismerve a munka végeredményét, költségvetési előterjesztésében általában követte a javaslatokat. Előterjesztése mind a tíz prioritás esetében bemutatta azokat a tevékenységeket, amelyeket meg fognak vásárolni, illetve azokat, amelyeket nem. Tisztán, egyszerűen és érthetően fogalmazva magyarázta el, hogy egyes tevékenységek miért fognak folytatódni, mások miért szűnnek meg.
A kormányzó arra hívta fel a figyelmet, hogy a költségvetés nem lesz fájdalommentes, és valóban nem is volt az. Azt javasolta, hogy szüntessék meg közel 60 ezer alacsony jövedelmű dolgozó egészségbiztosítását; a fogorvosi, a látás- és hallásvizsgálati szolgáltatást a szegények részére a Medicaid (a szövetségi kormány és tagállamok által közösen finanszírozott, alacsony jövedelmű egyéneknek és családoknak biztosított egészségügyi ellátás) keretében; és csökkentsék a közigazgatásban dolgozók létszámát 2500 fővel. A költségvetés-tervezet megszüntetni javasolta az állami alkalmazottaknak a megélhetési költségek növekedéséhez kötött béremelését, valamint a tanári fizetések befagyasztását. Az egyetemi tandíj 9 százalékkal növekedett két éven át; 1200 kis társadalmi kockázatot jelentő rab korábban hagyta el a börtönöket. A sok, egyenként igen népszerűtlen intézkedést a média és a döntéshozók is kedvezően fogadták, elsősorban az intézkedéseket megalapozó módszerek átláthatósága és követhetősége miatt.
A cikk szerzője felhasználta a Price of Government című könyv már lefordított részleteit .
