Gazdaság

Elbukott a magyar villamosbiznisz Etiópiában

Inkább kínaiakkal építtettek, de nincs benne sok köszönet.

Mégsem járnak magyar villamosok Etiópia fővárosában, a projekt becsődölt, miután egy kínai cég elhappolta az üzleti lehetőséget – írja a Magyar Nemzet.

Eredetileg a Dunai Repülőgépgyár Kft. épített volna villamosokat Addisz-Abeba számára, mégpedig úgy, hogy a járművek egyes elemeit helyben, etióp munkaerővel készítették volna. A városvezetés és a kormány viszont úgy döntött, kínaiak fejleszthetik az etióp főváros tömegközlekedését, annak ellenére, hogy az ő szerelvényeik teljes egészében Kínában készülnek.

Két villamosvonal már elkészült, ezek több mint 123 milliárd forintba kerültek, a beruházást 85 százalékban a kínai külkereskedelmi bank finanszírozta. A projekt nem mondható zökkenőmentesnek, a 15 perces késések sem ritkák. Mivel nem építettek ki külön áramellátást, vannak olyan pályaszakaszok, ahol a környéken elmegy az áram, ha jön a villamos. Emellett a villamosokat nem integrálták a város meglévő közlekedési rendszerébe, így az utasok csak hosszú gyaloglással szállhatnak át a buszokra, és forgalmas utakat kell lezárni, amikor áthalad a szerelvény, így a dugók csak súlyosabbak lettek.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a Dunai Repülőgépgyár még reménykedik abban, hogy a kínaiakkal szerzett rossz tapasztalatok miatt sikerrel járhatnak a következő közbeszerzési eljáráson. Ők korábban már a tesztpályát kezdték építeni Addisz-Abebában, amikor menniük kellett – a „rossz nyelvek” szerint azért, mert a kínaiak jobban kitömött táskákkal érkeztek a helyi döntéshozók irodáiba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik