Gazdaság

Húszéves csúcs dőlt meg júniusban

A GKI konjunktúraindexe eddig csak egyetlen alkalommal, 1998 nyarán volt olyan magas, mint most júniusban, az üzleti bizalmi index pedig eddigi, több mint húszéves története során még sohasem. A fogyasztók is nagyon derűlátók. Ugyanakkor ez a kiugró magyar optimizmus egyelőre nem sokkal haladja meg az elmúlt három évre jellemző, viszonylag szűk sáv felső határát - derül ki az Európai Unió támogatásával készült elemzésből.

Júniusban a szolgáltató cégek kivételével minden ágazat és a fogyasztók várakozása is javult (a szolgáltató cégek optimizmusa pedig csak májusi, 18 éves csúcsához képest romlott minimálisan). Az üzleti bizalmi index eddigi, több mint húszéves története során még sohasem volt ilyen kedvező.  A GKI fogyasztói bizalmi indexe is erőteljes optimizmust tükröz, tavasszal azonban volt már ennél valamivel magasabban is.

  • Az iparban egyaránt javult az elmúlt időszak termelésének, a termelési kilátásoknak, a rendelés- és a készletállománynak a megítélése. Az exportrendelésekről alkotott vélemény azonban nem változott. Az ipari várakozások legutóbb egy évvel ezelőtt voltak ilyen kedvezőek.
  • Az építőipari kilátások május után júniusban is csak minimálisan emelkedtek, de így is szinte elérték márciusi, 19 éves csúcspontjukat. A magas- és a mélyépítő cégek várakozásai egyaránt kedvezőbbé váltak. Az előző háromhavi termelés értékelése májushoz képest érdemben nem változott, a rendelésállományoké viszont tovább javult.
  • A kereskedelmi bizalmi index a májusi csökkenés után majdnem ugyanolyan mértékben nőtt, ezzel bennmaradt az elmúlt 3,5 évet jellemző, viszonylag keskeny sávban. Az eladási pozíció, a készletszint és a várható rendelések megítélését egyaránt növekvő optimizmus jellemezte.
  • A szolgáltatói bizalmi index júniusban kissé csökkent, de ez májusi, tizennyolc éves csúcsához képest történt. Májushoz képest romlott az általános üzletmenet megítélése, de az előző havi forgalomé kedvezőbb lett, a forgalmi kilátásoké pedig stagnált.
  • A foglalkoztatási szándék az iparban és a kereskedelemben erősödött, az építőiparban lényegében nem változott, a szolgáltató cégek körében gyengült, miként a lakosság munkanélküliségtől való félelme is.
  • Az áremelési szándék a szolgáltatások kivételével minden ágazatban kissé visszafogottabb lett, s csökkent a fogyasztók inflációs várakozása.
  • A magyar gazdaság helyzetének megítélése az iparban sokat javult, az építőiparban viszont a májusi jelentős javulás után számottevően romlott. A kereskedelemben az év eleji, jelentősen romló megítélést második hónapja lassú javulás követi, a szolgáltató ágazatban és a lakosság körében pedig nem változott a magyar gazdaság helyzetének megítélése.

A GKI fogyasztói bizalmi indexe júniusban a májusi stagnálást követően kis mértékben emelkedett, de nem érte el év eleji szintjét.

  • A lakosság saját pénzügyi helyzetének és megtakarítási képességének következő egy évét is kissé jobbnak minősítette a májusinál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik