Gazdaság

Nagyot nőttek a beruházások, de a 2015-ös szintet még nem értük el

Az idei nagy növekedésben szerepet játszott, hogy alacsony volt a bázis. 2016-ban ugyanis nagyot estek az európai unió pénzéből megvalósult beruházások.

Jelentősen nőttek a beruházások az első negyedévben, erre egyfelől számítani lehetett az alacsony bázis miatt, azonban a 2015-ös szintet még nem érték el

– értékelte Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője a mai beruházási adatot, amely szerint az idei első negyedévben 34 százalékkal nőttek a beruházások az előző év azonos időszakához képest.

Ilyen dinamikus növekedést a rendelkezésre álló beruházási adatokban korábban még sosem regisztráltak – kommentálta Varga Mihály a KSH által közzétett legfrissebb adatokat. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: mindez alátámasztja, hogy a magyar gazdaság egy stabil és kiegyensúlyozott pályán halad, ami a következő években tartósan 4 százalék körüli gazdasági növekedést tesz lehetővé.

Németh Dávid elemző szerint, a több mint 30 százalékos növekedés annak fényében is jó eredmény, hogy alacsony volt a bázis, tavaly ugyanis az első negyedévben 15 százalékkal estek vissza a beruházások.

Uniós projektek segítettek

Varga Mihály szerint a beruházások növekedését az Otthonteremtési Program, a novemberi hatéves bér- és járulékcsökkentési megállapodás és az uniós források hatékony felhasználása is segítette.

Németh Dávid úgy vélte, a legtöbb ágazatban jelentős volt a növekedés, amiben fontos szerepe volt az uniós projekteknek. Az átlag felett bővültek a beruházások például az oktatásban és az ingatlanágazatban is. A friss adat alapján a beruházások elkezdték ledolgozni a tavalyi hátrány, a múlt év egészében ugyanis 20 százalékos volt a hanyatlás.

Az elemző rámutatott ugyanakkor arra is, hogy:

  • A 2016-os beruházási rátánk elmaradt az eurózóna szintjétől, az idén pedig elkezdődik a felzárkózás.
  • Általánosságban elmondható, hogy ha 20 százalékos szint alatt marad a bővülés, akkor a beruházások nem feltétlenül fedezik az amortizációt.
  • Az idén pedig a magyar beruházások enyhén 20 százalék felett lehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik