Gazdaság

Fidesz-közeli vállalkozó nyerhet nagyot a szuperkórházon

Tamás László kormányközeli vállalkozóé, valamint a lányáé és üzlettársuké az a közel 8,8 hektáros területn, amely pontosan az „Egészséges Budapest Program Dél-budai Centrumának” leendő helyszínén, Dobogón található, írja a Magyar Nemzet.

Erről a kormány még október 26-án, a Magyar Közlönyben határozott így, amiben megbízták Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert és Balog Zoltán emberminisztert, hogy hogy vizsgálják meg a szuperkórház helyrajzi számok szerint felsorolt helyszínein a létrehozás feltételrendszerét, „különös figyelemmel a beruházás megvalósításához szükséges ingatlanok egységes tulajdoni helyzetének biztosítására”.

Összenőtt

A lap kiderítette, hogy a nyolc ingatlan közül négynek a tulajdonosa Tamás László, továbbá gyermeke, Tamás Annamária, közös cégük, a Tara Külkereskedelmi Kft., illetve egy György Rozália nevű hölgy, akinek lakcíme Tamás Lászlóék kőbányai lakóparkjában van.

Tamás 1998 és 2002 között Kőbányán fideszes önkormányzati képviselő volt, 2010 után a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottságának külsős tagjaként dolgozott, ma is két önkormányzattól kap fizetést.

2014-ben kormánypárti javaslatra beválasztották a fővárosi pénzügyi és ellenőrző bizottságba, ismét nem képviselőként, ugyanígy tettek Kőbányán is, ott a gazdasági és pénzügyi területért felel.

Felvetődhet, hogy a vállalkozó tudhatott arról, hogy a kormány mire készül Dobogón, de Tamás nem válaszolt a lap kérdéseire.

Erdő

A másik nagy ingatlantulajdonos a Pilis Parkerdő Zrt., őket a lap a közel 5,5 hektáros erdő sorsáról, a növényzet esetleges elpusztításáról akart kérdezni, de itt sem kaptak választ.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél azt közölték, megvizsgálják az érintett ingatlanok állami tulajdonba vételének lehetőségeit, előzetesen egyeztettek is az ingatlantulajdonosokkal.

Arról, hogy a tervezett beruházás a területen lévő faállomány kivágásával fog-e járni, elsősorban a Dél-budai Centrum tervkoncepciójának elkészítője, a kormányhatározatban felkért Noll Tamás Ybl-díjas építész és tervezőcsapata tud pontos tájékoztatást adni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik