A Népszabadság ír arról, hogy nem egészen három év alatt milyen sok és egymástól sokszor elütő területeken dolgozott Vajda Zita jegybanki pályafutása előtt a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM). Vajdát pályázat nélkül vették fel az akkor már Matolcsy irányította nemzetgazdasági tárcához, 2010. július 1-jétől volt a minisztérium állományában:
- a belgazdaságért felelős államtitkárságon kezdett (2010. július 1.–október 4.),
- aztán az energiastratégiáért és otthonteremtésért felelős államtitkárság (2010. október 5.–2011. március 25.),
- a makrogazdasági főosztály (2011. március 26.–2012. május 31.) és
- a gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkárság (2012. június 1.–június 29.) következett,
- a végállomás pedig a tervezés-koordinációs osztály (2012. június 30.–2013. március 5.) volt.
A lap szerint aligha véletlen, hogy Vajda egyik részlegnél sem maradt hosszú időre.
Amikor ide-oda tesznek valakit, de nem bocsátják el, az olyan, mintha forró krumpliként dobálnák
– mondta a lap egyik forrása, hozzátéve, szerinte ilyen általában akkor szokott történni, ha az államigazgatásban dolgozót a közvetlen főnökei megismerték, és tudják, hogy kevésbé tudják használni szakmai munkára, de azzal is tisztában vannak, hogy „nem lehet” kirakni az intézmény állományából.
Matolcsy jegybankelnökké való kinevezésekor, Vajda követte őt, és 2013. március 6-án a jegybank nemzetközi szakmai titkára lett.
Vajda egyébként a Külkereskedelmi Főiskolán végzett 2006-ban, majd 2010-ben – nem sokkal az NGM-es karrier kezdete előtt – elvégezte a Szegedi Tudományegyetem gazdálkodási szakának kiegészítő egyetemi képzését.
A különös pozíciókról és juttatásokról a Népszabadság szerette volna megkérdezni Matolcsy Györgyöt, ám az MNB elnöke nem nyilatkozott. Csak úgy, mint legutóbb sem.
Az MNB felügyelőbizottsága korábban úgy fogalmazott, nem foglalkozik a Matolcsy György új barátnőjéről, Vajda Zitáról kiderült információkkal, sem azzal, hogy a fiatal jógaoktató a legjobban keresők között volt, sem az alapítványi megbízásaival.