Gazdaság

Beigazolódnak a jóslatok, brutálisan elszáll a cigi ára

cigi (cigaretta, )
cigi (cigaretta, )

A korábban beharangozott adómódosítás alkalmával már voltak olyan hírek, hogy 1200, vagy 1300 forint lesz a cigaretta átlagára, de ez nem jött be. Most azonban biztosan erre lehet számítani, hiszen mint bejelentették, három lépcsőben 29 százalékkal emelkedik a jövedéki adó. Íme, mit jelent ez majd egy doboz cigi árában.

1200-1300 is lehetne már most

Drágult ugyan egy-egy doboz ára, de nem olyan mértékben, mint azt becsülni lehetett. Legutóbb például az borzolta a kedélyeket, amikor tavaly novemberben beígérték a szálankénti 4 (dobozonkénti 76) forintos dohányadó (valójában egészségügyi hozzájárulás) kivetését az idei évtől. Akkor úgy lehetett becsülni, hogy az átlagos 1000 forintos cigaretta 1200, de akár 1300 forintba is kerülhet majd dobozonként.

Az aporopó az volt, hogy az Európai Bizottság júniusban – a multinacionális dohánycégek nyomására indított eljárásban – kifogásolta, hogy a 2014 végén elfogadott, a dohányipart sújtó egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény meredeken emelkedő adókulcsokat alkalmaz, és ez tiltott állami támogatást jelent azon cégeknek, amelyek kisebb kulccsal adóznak. Brüsszel fel is függesztette a különadó beszedését.

Cigarette butts in ashtray
Fotó: Europress

Ehelyett lett volna a Lázár János által bejelentett szálankénti 4 forintos adó, amivel szemben decemberben Brüsszel nem emelt kifogást. A bevezetés azonban egyelőre elmaradt, így az áremelés is kisebb lett.

A dráguláshoz hozzájárulhatott, hogy tavaly novembertől a kiskereskedelmi árrést emelték (a cigarettánál 10-ről 13 százalékra). Igaz, a szállítást már nem a dohánygyáraknak kell megoldaniuk cserébe, hanem a dohányellátónak, így a gyártók költségei is csökkentek.

(A központi dohányellátó egyébként a rendelt mennyiségtől függően másfél, három százalékot vesz le cigarettánál a kiskereskedők árréséből.)

Cigiárak ma

Továbbra is van még többfajta cigaretta, ami ezer forint alatti, és a legnépszerűbb márkák ára sem sokkal kúszik ezer forint fölé – többnyire 1100 forintnál kevesebbet kell fizetni egy dobozért.

Nagyjából 940 és 1100 forint közöttiek a legkelendőbb fajták, ahogy a dohányboltban láttuk, és ahogy mini piackutatást végeztünk a cigizők körében.

És most legális bolti árakról beszélünk, nem csempészcigiről, ami úgy 40 százalékkal olcsóbb, tehát már 600 forintért, vagy olcsóbban is elérhető…

Így emelkedik a jövedéki adó

Nézzük, hogyan emelkedik a jövedéki adó a benyújtott tervezet szerint:

cigaretta-osszes_1cigaretta-osszes_2

Jövedéki adó jelenleg (tavaly is ennyi volt):

  • cigarettára 15 700 forint ezer darabonként + a kiskereskedelmi eladási ár 25 százaléka (de legalább 28 000 forint ezer darabonként, azaz minimum 532 forint/doboz),
  • szivarra, szivarkára a kiskereskedelmi eladási ár 14 százaléka (de legalább 4 000 forint ezer darabonként),
  • finomra vágott fogyasztási dohányra 14 000 forint kilogrammonként,
  • egyéb fogyasztási dohányra 14 000 forint kilogrammonként.

Jövedéki adó 2016. szeptember elsejétől:

  • cigarettára 16 700 forint ezer darabonként + a kiskereskedelmi eladási ár 25 százaléka (de legalább 30 500 forint ezer darabonként, azaz minimum 579,5 forint/doboz),
  • szivarra, szivarkára nem változik,
  • finomra vágott fogyasztási dohányra 15 250 forint kilogrammonként,
  • egyéb fogyasztási dohányra 15 250 forint kilogrammonként.

Jövedéki adó 2017. január elsejétől:

  • cigarettára 18 500 forint ezer darabonként + a kiskereskedelmi eladási ár 25 százaléka (de legalább 33 200 forint ezer darabonként, azaz minimum 630,8 forint/doboz),
  • szivarra, szivarkára nem változik,
  • finomra vágott fogyasztási dohányra 16 600 forint kilogrammonként,
  • egyéb fogyasztási dohányra 16 600 forint kilogrammonként,
  • + újdonság: töltőfolyadékra 55 forint milliliterenként.

Jövedéki adó 2018. január elsejétől:

  • cigarettára 20 600 forint ezer darabonként + a kiskereskedelmi eladási ár 25 százaléka (de legalább 36 100 forint ezer darabonként), azaz minimum 685,9 forint/doboz),
  • szivarra, szivarkára nem változik,
  • finomra vágott fogyasztási dohányra 18 050 forint kilogrammonként,
  • egyéb fogyasztási dohányra 18 050 forint kilogrammonként,
  • töltőfolyadékra nem változik.

Ez azt jelenti, hogy átlagárral számolva a jelenlegi dobozonkénti minimum 532 forint helyett legalább 685,9 forint jövedéki adó kell hogy legyen a 19 szálas pakkokon. Ami ahogy Tállai András be is jelentette, 29 százalékos emelés. És mint látjuk, minimum 153,9 forinttal kell több jövedéki adót fizetni egy doboz cigire.

Ha viszont az átlagárakat nézzük (ami a NAV idei január-márciusi adatai szerint kis híján 1028 forint), az derül ki, hogy jelenleg átlagban 555 forint a jövedéki adó egy doboz cigiben, mire pedig végrehajtják a három lépcsős emelést, addigra (változatlan áfa, árrés, és dohánygyártói árbevétel mellett) 706 forint lehet csak a jövedéki adó a cirka 1257 forintos árból.

Így nő a cigi ára és a jövedéki adó

A dohánytermékek jövedéki adójának emelését egyébként a 2017 decemberében lejáró uniós igazodás miatt kell meglépni.

És hogy milyen mértékben nőtt a jövedékiadó-tartalom egy átlagos áru doboz cigarettában? Mint az ábrán látható, a NAV korábbi és lapunk által kikért friss adatai szerint több mint duplájára emelkedik 2010-hez képest a jövedékiadó-tartalom átlagban egy doboz cigiben.

A cigaretta ára a KSH adatai szerint 2006 óta szintén több mint a duplájára hízott. És erre jön még rá a most következő adóemelés.

Icon vector designed by Natalka_dmitrova – Freepik.com

Ajánlott videó

Olvasói sztorik