Gazdaság

Jön a 4 forint/szálas cigiadó

A legkárosabb cigifajtákat adóztatják, miközben az EU megvágta Magyarországot és a multiktól több ember foglalkoztatását várja el a kormány. Kormányinfó, gazdasági vonatkozások.

Sok fontos dolgot mondott el Lázár János a csütörtöki Kormányinfón, de gazdasági szempontból ezeket lehet kiemelni:

  • Új dohányipari különadó bevezetését javasolja a kormány, az egészségre különösen káros dohánytípusokat szálanként 4 forint adóval sújtanák – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Azt mondta, a kormány minden eszközzel próbálja növelni a dohányipar terheit, hogy csökkentse a dohányzást Magyarországon.
  • Lázár arról is beszélt, hogy az Európai Bizottság elmarasztalta Magyarországot az élelmiszerlánc-felügyeleti díjjal kapcsolatban. Emiatt 23 milliárd forinttól esik el a költségvetés, és vissza kell térni a korábbi rendszerre, ami alapján csak minimális díjat kell fizetniük az érintett piaci szereplőknek.
  • A miniszter közölte: a kabinet megvizsgálja a multik foglalkoztatáspolitikai helyzetét is, így azt, hogy más EU-s tagállamokban milyen formában vonják be a nagyobb közteherviselésbe a nagyobb kiskereskedelemmel foglalkozó áruházláncokat. Ezért nem alaptalan az a hír, miszerint több embert kellene foglalkoztatniuk a minél nagyobb vállalatoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik