Gazdaság

Körmendi takarék: 22 milliárdos kártalanítás

Múlt pénteken vonták vissza a tevékenységi engedélyét, több mint tízezer betétest érint az ügy.

Hogy kártalanítanak?

Így juthat a pénzéhez, ha becsődöl a bankja

A Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet után 10 072 betétest kártalanít az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA). Százezer forintig a betétesek péntektől a postai kézbesítőtől kapják meg a kártalanítás összegét, százezer és egymillió forint közötti összeget a postán személyesen vehetnek fel, amelyhez a szükséges értesítőt szintén péntektől várhatják. Egymillió felett 5 millió forint kártalanítási összegig a betétesek péntektől kapják kézhez az OBA Betétbiztosítási Kártya használatához szükséges titkos PIN kódot, pár nap múlva pedig magát a kártyát.

A pénzügyi elszámolást tartalmazó levelek kézbesítését szintén még ezen a héten kezdi meg a Posta. A kártyával az OTP Bank pénzkiadó ATM automatáiból és fiókjaiban, illetve a Postán lehet pénzt felvenni. Az 5 millió forintot meghaladó összegű kártalanításban részesülő betétesek is még a héten megkapják a kifizetési elszámolást, amellyel a megjelölt takarékszövetkezeti fiókban hétfőtől juthatnak hozzá a pénzükhöz.

A kártalanításra jogosult betétesek 85 százaléka magánszemély – közölte az OBA. A takarékszövetkezetben tartott betétek átlagos nagysága meghaladta az országos átlagot, 2,2 millió, ezen belül a magánszemélyeké 2,6 millió forint volt.
A kártalanítás 100 ezer eurós értékhatára 30 millió 346 ezer forintot jelent, amelynél nagyobb összeggel 44 betétes összesen 881 millió forinttal rendelkezett a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezetben.

Az OBA biztosítás nem vonatkozik négy önkormányzat összesen 29,6 millió forint értékű betétjére. Az 1993 július 1. előtt elhelyezett 153 betétre 22,2 millió forint értékben az 1993 előtti állami garancia vonatkozik. A legrégebben elhelyezett betét 1964-ből való a takarékszövetkezetben. A betétbiztosítási alap azt is közölte, hogy a magánszemélyeknek járó kamat után levonja a kamatadót, ezért 6676 betétes után 28 millió forintot befizet az adóhivatalnak.

A körmendi takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét múlt pénteken vonták vissza és rendelték el végelszámolását, mert az intézmény működése fenntarthatatlanná vált.

A Magyar Nemzeti Bank úgy indokolta a döntést, hogy a takarékszövetkezet gyenge likviditási helyzete – a korábbi hatósági intézkedések ellenére – tovább romlott, s fennállt a veszély, hogy az intézmény nem lesz képes eleget tenni fizetési kötelezettségeinek.

Az OBA mostani közleménye idézi Fekete-Győr András ügyvezető igazgatót, aki hangsúlyozta, hogy a “bezárást követően eltelt négy munkanapon a kifizető partnereinkkel, az OTP Bankkal, a Postával és a Takarékbankkal megfeszített tempóban dolgoztunk annak érdekében, hogy a kártalanítást bőven a törvény által előírt húsz munkanapos időkereten belül tudjuk lefolytatni (…) a betétesek első csoportja már ezen a héten a kezében tudhassa a körmendi takarékban elhelyezett megtakarítását”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik