Gazdaság

Kiknek kedvez búcsúzóul Matolcsy?

A nemzetgazdasági miniszter MNB-elnökké jelölése napján búcsúzóul még benyújtott egy utolsó adómódosítási javaslatcsokrot. Ebben több, egyes adózóknak kedvező változtatást találtunk.

Múlt pénteken derült ki, hogy Matolcsy Györgyöt jelöli Orbán Viktor az MNB új elnökének. Ugyanezen a napon a nemzetgazdasági miniszter benyújtott még egy utolsó adótörvény-módosítási javaslatot. Ha ezt elfogadják, több kedvező változás is lehet az adózásban. Mármint egyeseknek kedvező. Ezek közül szemezgettünk.

Lakás-előtakarékosság

Eddig adóköteles volt a lakás-előtakarékosság alapján szerzett vagyon, akár öröklésről, akár ajándékozásról volt szó. A jövőben ezt eltörölné a miniszter. Méghozzá azért, hogy ezzel is elősegítse a takarékossági forma terjedését. A változás jó lehet például azoknak, akik a hozzátartozójuk számára gyűjtenének lakásra. Meg persze az érintett kasszáknak is, ha emiatt megnő a forgalmuk.

Mint nemrégiben megírtuk, az OTP kifejezetten arra számít, hogy a lakástakarék-piac hamarosan felfut, mert a válság óta elhalasztott vásárlások, felújítások előbb-utóbb aktuálissá válnak, s ehhez jól jöhetnek a takarékszámlák.

Főállású anyák

A legalább három gyermeket nevelő, a gyes lejárta után is otthon maradó, úgynevezett főállású anyáknak kedvezne, ha önfoglalkoztatás esetén eltörölnék a minimális járulékfizetési kötelezettségüket.

A főállású anyák igen szerény összegű (jelenleg havi 28 500 forintnyi) gyermeknevelés támogatást (gyet) kapnak. Emellett legfeljebb heti 30 órát dolgozhatnak, de ha ezt otthonukban teszik, akkor nincs időkorlátozás.

Viszont ha a főállású anya önfoglalkoztatóvá válik (egyéni vagy társas vállalkozóként), akkor jelenleg legalább a minimum-járulékalap után meg kell fizetnie a szociális hozzájárulási adót. Ez a jövőben nem lenne kötelező azért, hogy elősegítsék a főállású anyáknál az önfoglalkoztatás terjedését.

Kiva

Mint a kormány már korábban bejelentette, év közben is választhatóvá válna a kisvállalati adózás (kiva). Jelenleg ez még nem lehetséges. Aki év közben jelentkezne be a kivába, az a bejelentést követő hónaptól alkalmazhatná a kisvállalati adózást, és ekkortól önálló üzleti éve keletkezne.

Néhány egyéb, pontosító jellegű változás is lenne a kivánál.

Kata

A biztosítási ügynököknek is felkínálná a javaslat, hogy bejelentkezhessenek a kisadózók tételes adójába (kata). Eddig ők ezt nem tehették még. Az indoklásban hangsúlyozzák, az ügynökök eddig is jellemzően vállalkozóként dolgoztak, ezért nem volt indokolt őket kizárni a kedvezményes adózási módból. (A munkaviszony azért érdekes, mert a jogalkotó nem szeretné, ha színlelt foglalkoztatás lenne a katázás mögött.)

Autólízing és cégautó-adó

A gépjárműadóról szóló törvény pedig ezentúl lehetővé tenné, hogy a tartósan (egy éven túl) bérelt autóknál is le lehessen vonni a cégautóadóból a gépjárműadó összegét. Ami igen kedvező lenne a bérlőknek, és nyilván népszerűbbé tenné a szolgáltatást is.

A javaslattal egyébként a kettős adóztatást szüntetnék meg a lízingelt cégautóknál (vagyis amikor az üzembentartó személye eltér a tulajdonosétól).

Az első jogsértésnél nem feltétlenül zárnák be az üzletet

Az üzlettulajdonosok számíthatnának méltányosabb elbírálásra a jövőben, ha megszegik a jövedékiadó-törvényt. Ekkor ugyanis nem feltétlenül zárnák be az üzletüket, és ha be is zárnák, akkor sem 30, hanem legfeljebb 12 napra. Kisebb fajsúlyú ügyeknél, s első jogsértés esetén a vámhatóság eltekinthetne a boltbezárástól. Az indoklás szerint az enyhítésre azért van szükség, mert az automatikus 30 napos bezárás ellehetetlenítheti a további működést.

Több bontott szesz lehet

A gazdasági racionalitás indokolja, hogy a vendéglátó üzletek és szállodák kiszolgáló részein a jövőben nemcsak egy, hanem választékonként öt-öt felbontott üveg alkohol (például bor) is lehetne.

Játékkaszinó-adó

Érdekes javaslat, ha azt nézzük, hogy a kormány nemrégiben rendesen betett a pénznyerő automaták üzemeltetőinek. A javaslat szerint most kedveznének azoknak a nagyobb forgalmú játékkaszinóknak, ahol még lehetnek pénznyerő automaták: mérsékelnék az adójukat.

A határt 10 milliárd forintnál húznák meg. Alatta maradna 30 százalék a játékadó, az évi tízmilliárd feletti részre azonban 10 százalékra mérséklődne. A tiszta játékbevételbe beleszámítana a kaszinókban üzemeltetett pénznyerő automaták forgalma és az elfogadott borravaló 50 százaléka is.

Az indoklás szerint erre azért lenne szükség, hogy elősegítsék a nagy volumenű, sok embernek munkát adó beruházások megvalósítását. Mindezt azután, hogy jó pár ember munkáját elvették a pénznyerő automaták általános száműzésével.

Különadó

Az energiaellátóknak, például a Molnak lehet jó, hogy az általuk befizetett bányajáradéki összegből legfeljebb másfél milliárd forinttal csökkenthetnék a jövőben az energiaellátók különadóját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik