Belföld

Orbán megválik jobbkezétől

Orban-es-Matolcsy-(960x640)(2).jpg (Orbán Viktor, Matolcsy György)
Orban-es-Matolcsy-(960x640)(2).jpg (Orbán Viktor, Matolcsy György)

A kormányfő Matolcsy Györgyöt jelöli az MNB élére.

A kormányfő úgy látja, a jelenlegi nemzetgazdasági miniszter az egyetlen ember, aki eredményeket hozott, így alkalmas lehet a posztra. A miniszterelnök pénteken – szokásos rádióinterjújában – azt is bejelentette: Varga Mihály eddigi tárca nélküli miniszter váltja Matolcsy Györgyöt a nemzetgazdasági tárca élén. Neki a mára igencsak „elvékonyodott IMF-tárgyalói posztja is megmarad”. Orbán Viktor azt mondta: itt is biztosra ment, hiszen – mint mondta – amikor Járai Zsigmondot nevezte ki az MNB élére, akkor is Varga Mihály került a pénzügyminiszteri pozícióba. A kormányprogram marad. A gazdaságpolitika iránya sem változik – válaszolta arra a felvetésre, hogy mi várható Varga minisztersége alatt.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

A jegybankelnökjelöltet délután hallgatja meg kinevezése előtt az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága. Simor András távozó elnök hatéves megbízatása szombaton jár le. A jegybanktörvény értelmében a Magyar Nemzeti Bank elnökét és alelnökeit – mint a monetáris tanács belső tagjait – az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottságának meghallgatása után a köztársasági elnök nevezi ki, a jelöltek az államfő előtt tesznek esküt.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnökjelöltje mellett Varga Mihály miniszterjelöltet is meghallgatja kinevezése előtt az Országgyűlés gazdasági bizottsága. Ez a testület ülésére szóló, a parlamenti honlapon elérhető meghívó frissített változatában olvasható.

Balog Ádám lesz a jegybank harmadik alelnöke

Az eddigi adóügyekért felelős helyettes államtitkárt javasolja Orbán Viktor miniszterelnök a jegybank harmadik alelnökének – tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t. Havasi Bertalan közölte: a jegybanktörvény alapján az MNB alelnökére a kormányfő tesz javaslatot a köztársasági elnöknek. Balog Ádám hétfőn lép hivatalba.

„Matolcsy György a jobbkezem”

Ezt válaszolta három éve Orbán Viktor, akit már akkor a miniszter távozásáról szóló hírekről kérdeztek. – Nem tud senki sem mondani olyan összeget, amelyért a jobbkezemről hajlandó lennék lemondani.”

Orbán Viktor akkor azt mondta, „mi mindig is úgy gondolkoztunk Matolcsy miniszter úrral, hogy a munkamegosztás közöttünk az úgy fest, mint Németország újjáépítésekor. Tehát hogy a miniszterelnök az kvázi Adenauer és a gazdasági miniszter meg kvázi Erhard. (…) Ez szerénytelenül hangzik, de a struktúra így fest. Sosem vált meg egyik a másiktól.”
Ez történt a forinttal Matolcsy nevének bejelentésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik