Gazdaság

Kevesebben dolgoztunk és kevesebbet ér a fizetésünk

üres pénztárca (üres pénztárca, )
üres pénztárca (üres pénztárca, )

A bruttó átlagkereset 4,5 százalékkal, a nettó azonban csak 1,8 százalékkal nőtt az év első tíz hónapjában, tavalyhoz képest. Az inflációt is figyelembe véve tehát továbbra is csökkenő reálbérekről beszélhetünk. A bruttó átlagkereset 219500 forint volt.

A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan bruttó 229 800, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak bruttó 211 700 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 73 100 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,5 százalékkal (közfoglalkoztatottak nélkül 6,2 százalékkal) haladták meg a 2011. január–októberit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 7,3 százalékkal nőttek.

A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyának növekedése miatt csökkent az átlagkereset – jegyzi meg a KSH. E hatást kiszűrve átlagosan 3,4 százalékkal emelkedtek a bruttó keresetek.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 141 800 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99 100, a szellemi foglalkozásúaké 187 000) forint volt, 1,8 százalékkal magasabb az előző évinél. A közel 6 százalékos inflációt figyelembe véve tehát továbbra sem nőtt tavalyhoz képest a reálkereset. A KSH azonban azt is hozzáteszi, hogy a közfoglalkoztatás hatását kiszűrve 3,5 százalékkal emelkedett a nettó keresetek átlaga. Igaz, így sem mondhatjuk el, hogy a reálkeresetek ne csökkentek volna.

A versenyszféra legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásainál 1 millió 817 ezer fő volt az alkalmazásban állók száma, ami 35,3 ezer fővel kevesebb, mint 2011 azonos időszakában. A költségvetési szférában 751 ezren dolgoztak (15,9 ezer fővel többen az egy évvel korábbinál). De közülük átlagosan 90 ezren közfoglalkoztatás keretében. A teljes munkaidős közfoglalkoztatottak létszáma egyébként 2012 első tíz hónapjában több mint négyszerese volt (átlagosan 71,6 ezer fő) az előző év azonos időszakinak.

Összességében a nemzetgazdaságban az 5 fő feletti vállalkozásokban, a költségvetési szférában (a közfoglalkoztatottakkal együtt), valamint a megvizsgált nonprofit szervezeteknél 2 millió 674 ezer fő állt alkalmazásban, 18,8 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik