Gazdaság

Szekeres szocialista védőhálót feszítene az ország alá

Az MSZP a nemzetközi átutalások megadóztatását szorgalmazza.

Az európai szocialista pártok támogatásával adót vetne ki az MSZP, a “különösen kockázatos” nemzetközi tranzakciókra az EU-ban – ez derül ki a szocialista párt, az MTI-nek eljuttatott közleményéből.

A Szekeres Imre, gazdaságpolitikai kabinetvezető által aláírt dokumentum szerint az EU több tagállamában támogatják a javaslatot, ezért a soron következő pénzügyminiszteri találkozón külön is foglalkoznak majd a tervvel.

Az MSZP szerint az összes európai devizapiaci forgalomnak csupán legfeljebb húsz százaléka kötődik a reálgazdasághoz, a négyötöde pedig pusztán spekulációs célokat szolgál. Figyelembe véve, hogy egy-egy komolyabb támadás nemzeti devizák ellen jelentős válságba képes sodorni egész nemzetgazdaságokat, nyilvánvaló, hogy összeurópai biztosítékra szükség van – áll a közleményben.

A szocialisták azt írják, ez a Fidesz bankadójával szemben nem általában és közvetlenül a pénzintézeteket sújtaná, hanem a legkockázatosabb pénzügyi műveleteket.

Az MSZP javaslata az, hogy az adó összegének 75 százaléka a nemzeti költségvetés bevétele, 25 százaléka pedig az unión belül létrehozott speciális alapé legyen.

Az intézkedés biztonságosabbá tenné a piacokat, egyúttal védőhálót feszítene a sérülékeny európai gazdaságok – többek között Magyarország –alá – jelenti ki a közleményben Szekeres Imre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik