Az eurót csütörtök délután négy órakor 277 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a délelőtt kilenc órakor tartott 274 forint után, este hatkor már 280 forintot ért az euró.
Kedvezően alakult a nemzetközi befektetői hangulat csütörtökön a térségbeli devizák árfolyamkilátásait illetően. Kivételt képez a forint – Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnökének egy konferencián mondott beszéde ugyanis pánikot okozott a piacokon.
Kósa azt mondta: “(…)jelentősen csökkenteni kell a vállalkozások adóterheit. Azt a kérdést, hogy miből, értelmetlen feltenni, hiszen pillanatnyilag a túlélés a legfontosabb. A görög példa arra ad lehetőséget, hogy Magyarországot sem hagyják majd elsüllyedni, vagyis ezeknek a lépéseknek az árát le fogja nyelni Európa” – olvasható a Napi Gazdaság konferenciabeszámolójában. Kósa azt is mondta:”úgy tűnik az átadás-átvétel alapján, hogy a közvetlen államcsőd elkerülése a cél jelenleg, szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét, a helyzet ugyanis sokkal rosszabb, mint hittük.” A piacok eséssel honorálták a sarkosan megfogalmazott véleményt.
A szavak ereje grafikusan ábrázolva – a forint/euró árfolyam csütörtökön.
Bár a választások előtt egyes vezető internetes újságok 250 forintos eurót jósoltak Fidesz-kétharmad esetére, ez a szint, úgy tűnik, egyre távolabb kerül.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint „politikai kockázat” jelent meg a magyar piacon, amire már régóta nem volt példa. A Kósa-beszéd pánikot okozott, aminek eredményeként mintegy ezer pontot esett nap közben a BUX [is].
Forrás: MTI, Napi Gazdaság, fn.hu