Gazdaság

Klónozott i-telefonok

Meglehetősen gyorsan tanulnak a „kínai elvtársak”. Az ma már közhely, hogy aki a valódihoz (külsőre) igen hasonló, de mindössze 2-3 ezer forintos Rolex, vagy Tag Heuer karóra utánzatot szeretne, elég a sanghaji piacon szétnéznie. Sőt, ugyanígy „fillérekért” juthatunk a helyi lányokat is elkápráztató, remekül muzsikáló, tűzpiros „Ferrarihoz”.












Klónozott i-telefonok 1



Klónozott i-telefonok 2
Klónozott i-telefonok 3

A kínai koppintó ipar az elmúlt napokban ráadásul ismét hatalmas „áttörést” ért el. Olyan készülék valósághű mását sikerült több cégnek is piacra dobnia, amely még meg sem jelent a boltokban. Az Apple iPhone-ról van szó. Jelenleg három gyártó kínál hatalmas érintőképernyős modelleket. A Meizu és a Deeda nevű, hírhedt gyártók után a szintén jól ismert Hua Long is bemutatta iPhone klónját. A fantáziadúsan ip2000 névre keresztelt készülék hátoldalán még egy nagyobb csillogó alma logó is szerepel, hogy teljes legyen az illúzió. Persze a 26 ezer forintért kapható ál-Apple-vel is lehet majd telefonálni, fényképezni és több kéziszámítógépes funkciót használni, ám minőségben és kidolgozásban ez a gép sem veheti fel a versenyt a valódi iPhone-nal. Még akkor sem, ha tudjuk, az Amerikában június első felében debütáló, és típustól függően 500 és 600 dollárért elérhető Apple újdonság is egy távol-keleti üzemben, a tajvani Hon Hai Precisionnál készül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik