Vietnamban a bruttó hazai termék bővülése 1995-ben az előrejelzések szerint elérte a 9,5 százalékot, s hasonló növekedésre számítanak 1996-ban is. A nagy ütemű gazdasági növekedés gátja csak a fejletlen infrastruktúra, amelynek korszerűsítésére, illetve bővítésére a kormány az ezredfordulóig 50 milliárd dollárt (!) szándékozik fordítani, elsősorban külső források igénybevételével.
Vietnam 1989-ben nyitotta meg kapuit a külföldi működőtőke előtt. 1989 és 1994 novembere között külföldi beruházók összesen 10 milliárd dollár invesztálására tettek ígéretet, az idei esztendő novemberére ez az összeg elérte a 17 milliárd dollárt. A valóságban eddig ennél lényegesen kevesebb működőtőke áramlott be az országba; ennek többek között az az oka, hogy meglehetősen hosszadalmas a projektek engedélyezése. A Világbank adatai szerint 1995 első kilenc hónapjában 812 millió dollár működőtőke érkezett az országba, 1996-ban pedig összesen 919 millió dollár tőkebeáramlást várnak.
A kép távolról sem idilli: az elmúlt hónapokban mind a külföldi befektetőknek, mind pedig a vietnami cégeknek számos kellemetlen tapasztalata volt egymással. Sok közös vállalkozás felbomlott, több befektető kivonult néhány nagy értékű projektből. A vietnami média egy része pedig arra szólította fel a kormányt, hogy szabjon felső határt annak az összegnek, amellyel egy-egy külföldi befektető részt vehet vietnami vegyes vállalatokban.
1995 áprilisában a svájci minőségellenőrzési intézet, a Société Generale de Surveillance az áthidalhatatlan ellentétek miatt felbontotta együttműködését vietnami partnerével. Két japán cég pedig letett szupermarket-építési és acélipari közös vállalati szándékáról azután, hogy vietnami vélemények szerint túl keveset szándékoztak befektetni. Mind jobban észlelhető az az irányzat, amelynek keretében a külföldi befektetők 100 százalékos tulajdonú leányvállalatot kívánnak alapítani. Így ugyanis elkerülhetők a vegyes vállalati létből fakadó mind gyakoribb súrlódások és ellentétek.
A külföldi beruházók a kezdeti eufória után mind többet panaszkodnak. Ellentmondásosak és lassúak az egyes tartományok hatóságainak döntései, virágzik a korrupció, és sok a joghézag a befektetési törvényben.
Az egyik külföldi motorgyártó cégnek öt hónapig kellett várnia a befektetési engedélyre. A zöld jelzés után viszont nem jutott importkvótához és devizagaranciához, mivel még nem sikerült megkapnia egy “különbélyegzős” engedélyt. A vállalat szerint a különbélyegzős engedélyért különleges eljárás keretében kell folyamodni. A cég képviselője szerint mindenkit jobban érdekel a pecsét megléte, mint maga a projekt.
A sörgyárak – amelyek eddig jelentős mennyiségű tőkét fektettek be az országban – ugyancsak kiábrándultak. Számukra engedélyezett a dong átváltása keményvalutára, valamint a nyereség repatriálása, ehhez azonban a központi bank írásos engedélyére van szükség. A központi bank garanciájára viszont legalább hat hónapot kell várni, s ez igencsak megnehezíti a hosszabb távra szóló tervezést.
A külföldi cégek véleménye szerint Hanoi a piacgazdaság jegyében a gazdaság szinte minden ágazatába, jóformán korlátozás nélkül beengedi a külföldi tőkét. Más kérdés, hogy azután a befektetőkre bízza, ki bírja tovább az egymással folytatott versenyt.
A gépkocsiiparban például Hanoi eddig 12 külföldi autógyár – köztük a Ford, a Chrysler, a Hyundai és a Toyota – számára adott engedélyt helyi autógyártásra, illetve -összeszerelésre. A befektetési engedélyt kapott cégek attól tartanak, hogy a versenytársak nagy száma miatt végső soron egyikük sem lesz képes nyereséges vállalkozást folytatni a viszonylag alacsony fizetőképes kereslettel rendelkező vietnami gépkocsipiacon. Nyugati autóipari szakemberek véleménye szerint a Vietnamban letelepedett külföldi autógyártók versenye, valamint a szomszédos Thaiföld nagyra törő tervei (egymillió személygépkocsi gyártása 2000-ben) az ágazati befektetők egy részét majd a piac elhagyására készteti és kényszeríti.
Az autóipari beruházások engedélyezése is jó példája annak a politikának – állítják nyugati elemzők -, amely a letelepedett befektetők versenyeztetésére irányul. “A túlélő a győztes, s a kormány vele fog majd kezet” – írja a Financial Times.
A befektetési klíma javítása érdekében októberben a vietnami törvényhozás elfogadta az állami tervbizottság, valamint a befektetési és együttműködési állami bizottság összevonását. E döntés meghozatalára már régóta vártak a külföldi befektetők, mert várakozásaik szerint így jelentősen csökkenhet a bürokrácia.
Nyilvánvaló, hogy a nagy ívű vietnami fejlesztési tervek megvalósításához nagy összegű külföldi tőkére van szükség, s a 70 milliós piac mágnesként vonzza a külföldi invesztorokat. A Világbanknak nemrégiben sikerült Hanoit meggyőznie arról, hogy engedélyezze az egyik nagy erőmű második szakaszának külföldi magánberuházásban való létesítését és üzemeltetését. Ez a kormánydöntés a külföldi befektetők számára újabb biztatást, újabb lökést jelenthet.
A külföldi befektetők egy része azonban – köztük a japánok – kivár: várja a befektetési klíma “enyhülését”. Hanoi nem örül ennek a várakozásnak, mert azt szeretné, ha gazdaságában egyetlen befektető ország sem juthatna meghatározó szerephez. Szeretné a befektetők mezőnyét “széthúzni”, s minél kevésbé függeni egy-egy ország vagy vállalatbirodalom tőkéjétől.
Bui Huy Hung, a befektetési és együttműködési állami bizottság igazgatóhelyettese szerint Hanoi nagyra értékeli, hogy a hongkongi és a tajvani befektetők az elsők között érkeztek az országba, és projektjeik megteremtették az atmoszférát a többi külföldi befektető számára. “Mostantól kezdve azonban elsősorban a csúcstechnikát képviselő projektekre és technológiákra kell összpontosítanunk. Diverzifikálnunk kell, hogy az étlapon minél több fogás szerepelhessen”. Ez világos beszéd – nemcsak az egyes ipar-ágak, hanem a befektetők körére nézve is.
