Élet-Stílus

Trofim Gyenyiszovics Liszenko, Sztálin „mezítlábas tudósa” tagadta a gének és a kromoszómák létét, havon akart búzát termeszteni, és úgy vélte, a növények képesek „tanulni". Munkásságának eredményeként a szovjet biológusok börtönbe, lágerekbe kerültek – egy egész tudósnemzedék tűnt el. 110 éve született Sztálin egyik kedvence.
2008. 09. 29. 11:27
A pákozdi csata legnagyobb eredmény az volt, hogy bebizonyosodott: az első magyar felelős kormány nagy létszámú idegen hadsereggel szemben is képes megvédeni az országot – 160 éve, 1848 szeptember 29-én vívták meg a pákozdi csatát.
2008. 09. 29. 11:10
A tavalyi bukdácsolás után parádésan kezdte az idei szezont a Valencia együttese, amelyben az Európa-bajnok David Villa megint duplázott. A Malaga idegenben gyűjtötte be az első hármasát, a Sevilla pedig az Atletico Madridot verte Fabiano látványos szabadrúgásgóljával.
2008. 09. 29. 10:52
Kiszivárgott egy-két kép és néhány technikai jellegű részlet a készülő új sorozatokról, amelyek betekintést nyújtanak az Apple által tervezett újdonságokba. A cég mérnökei a régi és az új kombinációja mellett döntöttek.
2008. 09. 29. 10:40
A The Sun című brit bulvárlap szerint jövőre a Led Zeppelin majdnem a legendás felállásában indul turnéra. Az elhunyt dobos, John Bonham helyett a fia, Jason fog játszani a fellépéseken.
2008. 09. 29. 10:17
Ronaldinho fejesgóljával az AC Milan nyerte az Inter ellenni milánói derbit az olasz labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának záró mérkőzésén. Carlo Ancelotti, a piros-feketék vezetőedzője szerint csapata túljutott a krízisen.
2008. 09. 29. 09:20
Számtalan, egészséggel kapcsolatos megállapításról rögtön tudjuk, hogy csakis erős túlzás lehet, ám vannak olyan állítások, amelyek igazáról még az egyes szakemberek is mást és mást mondanak.
2008. 09. 29. 08:00
Az egészség még a fegyvernél is jobb üzlet. Nem csoda, ha egyre több gyógyszerről, egészségmegőrző termékről, sőt csodaszerről hallunk. De kinek, minek hihetünk, ha az egészségünkről van szó?
2008. 09. 29. 08:00
Mennyi alkohol káros már a szervezetre, és milyen körülmények mellett kedvező a hatása? Mikor számítunk „csak” társasági italozónak, és mikortól leszünk függők?
2008. 09. 29. 08:00
Huszonhárom éves, a weboldalát amerikai orvosok keresik fel információkért, besegít a WHO-nak, interjút ad a Nature-nek, előadást tart a Yale-en. A saját egyetemén meg nem is sejtik…
2008. 09. 29. 08:00
Eltűnőben a jóságos, joviális háziorvosok, akik betegeiket komplexen látták, helyükbe lépett az internet, valamint az öndiagnosztika és az öngyógyítás. De mit hihetünk el az információk áradatában?
2008. 09. 29. 08:00
Az allergia megléte világtünet. Kezelése, a betegség gyógyítása komoly összegeket emészt fel. Itthon is milliárdos nagyságrendű az allergiagyógyszerre költött pénz.
2008. 09. 29. 08:00
Az alakformáló, visszafiatalító eljárásokra óriási az igény, hiszen a megőrzött ifjúságnak nemcsak a magánéletben, hanem a munkahelyen és az üzleti kapcsolatokban is egyre nagyobb szerep jut.
2008. 09. 29. 08:00
Az egészséggel, szépséggel kapcsolatos alternatív szolgáltatásokért, lehetőségekért fizetnünk kell – nem is keveset. Honnan tudjuk, hogy valóban a legjobbat kaptuk, vagy szemfényvesztés áldozatai lettünk-e?
2008. 09. 29. 08:00
Változásokat indított el a patikapiacon a szabályozás „átszabása”. Gyorsan terjednek a láncok, a gyógyszerek kereskedelme hasonlatos lesz a hagyományos fogyasztási cikkekéhez.
2008. 09. 29. 08:00
Nehéz körülírni az üzleti sport fogalmát. Alapesetben csak annyi fontos: legyen jó drága, és oldja a stresszt. Néha az is elég, hogy egy vállalatbirodalom vezetője nagyon szeressen egy sportágat alódi üzleti network, amelyhez ráadásul jövedelmi elkülönülés és magas presztízs is kapcsolódik, egyelőre a vitorlázás terén érhető tetten.
2008. 09. 29. 08:00
Az utóbbi időben új és még újabb szavakkal ismerkedünk meg. Egy fizetőképes réteg egyre igényesebbé válik, figyel teste-lelke edzésére, egészsége megőrzésére. Így élete fontos részévé válnak az új kifejezések.
2008. 09. 29. 08:00
Mennyire érinti a betegeket az, hogy milyen formában működik egy-egy kórház? Jelenleg több mint tucatnyi önkormányzati kórházat működtetnek különböző magáncégek.
2008. 09. 29. 08:00
Az óriási és egyre növekvő egészségpiaci lehetőséget évente újabb és újabb termékek százaival igyekeznek kihasználni kisebb és nagyobb vállalkozások – több-kevesebb sikerrel. Kemény a verseny.
2008. 09. 29. 08:00
Olvasói sztorik