Élet-Stílus

Megkérte barátnője kezét, mielőtt kiderült, hogy megcsalta az anyjával

24.hu
24.hu

2017. 03. 19. 15:32

Korábban a témában:

Ugyan nálunk már kihaltak a délutáni talkshow-k, amelyekben az ország legkülönbözőbb tájairól castingolt szereplők, sőt családok aprópénzért teregették ki legbizarrabb magánéleti titkaikat a nemzetnek, az Egyesült Államokban viszont még virágzik a műfaj.

Most a Lad Bible szúrt ki egy roppant zavarba ejtő jelenetet a Maury Show nevű műsorból, amely a maga nemében tényleg páratlan.

Vegyük a fiatal hölgyet Gingert, aki láthatóan, de saját bevallása szerint is, halálosan odavan párjáért Bradért. Azt gyanítja viszont, hogy a férfi megcsalja őt. Ráadásul nem is akárkivel, hanem a nő édesanyjával Virtiniával. Mutatjuk, vele:

Hogy bizonyítsa az ellenkezőjét, Brad bevállalt egy hazugságvizsgálatot, ami természetesen nem éppen úgy sikerült, mint ahogyan azt ő elképzelte. Mindegyik kérdésen megbukott, kezdve attól, hogy volt-e viszonya másik nővel, addig, hogy szexelt-e Ginger anyjával.

Hogy erre még egy lapáttal rátegyen, a pasas közvetlenül az eredmény közlése előtt, adásban kérte meg Ginger kezét, a leendő anyós jelenlétében, akivel ugye összefeküdt. Innentől beszéljen helyettünk a videó:

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. augusztus 27.
Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója az új Solaris-Skoda trolibuszok sajtóbemutatóján a BKV X. kerületi  Zách utcai trolibuszgarázsában 2015. augusztus 27-én. Napokon belül megkezdődik a 36 új trolibusz tesztüzeme Budapesten, amelyek „önjáróak”, akár négy kilométert is meg tudnak tenni behúzott áramszedővel. Az alacsonypadlós járművek közül a csuklós trolikon 104, a szóló járműveken 64 ember utazhat egyszerre.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.