Nagyvilág

29 évet kapott a nő, aki agyonlőtte a férjét és a párt, akikkel éppen szexelt

Egy párral kapta rajta az ágyban a férjét a 43 éves Crystal Gambino (borítóképünkön) 2016 februárjában, az észak-karolinai Charlotte-ban álló otthonában. A nő hidegvérrel agyonlőtte mindhárom embert. A bíróság kedden bűnösnek találta az asszonyt és 29 év börtönbüntetésre ítélte.

Mint korábban írtuk, a rendőrségen a megcsalt nő sógora tett bejelentést. Azt mondta, hogy a „közepesen őrült” Crystal felhívta egy közös rokonukat és közölte vele, hogy megölte a férjét, és két másik embert, aztán feltakarított, és a holttestekről is gondoskodott. A sógor azt mondta, azért szól, mert nem lepné, ha a Crystal tényleg elkövette volna a gyilkosságokat, a nő ugyanis korábban is csinált már indulatból hajmeresztő dolgokat.

Az áldozatok Giovanni Gambino, Geoffrey Gilliland, és Stephanie Sanchez (fotók: WSOC9)

A helyszínre kiérkező rendőrök két teljesen meztelen holttestet találtak a hálószobában, egyet pedig a hátsó kertben. Mindhármat egy 44-es kaliberű Magnum pisztollyal lőtték agyon. A nyomozók úgy gondolták, hogy mindhárom áldozat a hálóban halt meg. Azt gyanították, hogy a gyilkos meg akart szabadulni a testektől, de valamiért meggondolta magát.

Később kiderült: Crystal Gambino azt tervezte, hogy az udvaron elégeti a hullákat, de idő közben eszébe jutott, hogy elfelejtette felvenni a nyolcéves lányát az iskolánál. A nőt nem sokkal később elfogták a szomszédos városban, Stanleyben.

A nyomozás fényt derített rá, hogy Crystal férje, a 40 éves Giovanni James Gambino egy online társkereső felületen ismerkedett meg a másik két áldozattal, a 39 éves Geoffrey Glenn Gillilanddal, és a 33 éves Stephanie Lynn Sanchezzel. Gambino azt ígérte a párnak, hogy kokainnal fizet nekik a szexért.

Crystal Gambino egyébként tehetséges zenész, énekes, és dalszerző. Férjével, akivel egy közös gyermekük van, mindig viharos volt a viszonya. Ezt távoltartási végzések, válás kezdeményezése, és fenyegetések miatt indult perek aktái bizonyítják. Ítélet egyik ügyben sem született, a kereseteket minden alkalommal visszavonták.

(via New York Post)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik