Élet-Stílus

“Ma adtam utoljára” – A vérplazma-adományozókat rövidítette meg a kormány

Az Index cikke szerint a Magyar Közlönyben decemberben jelent meg és január 5-én lépett hatályba az az egészségügyi salátarendeletet, ami lényegesen átrendezte a vérplazma-adományozók költségtérítésére vonatkozó szabályokat.

A vérplazmát gyógyszer-alapanyagként gyűjtik Magyarország több nagyvárosában az erre specializálódott cégek. A plazmának nincs ára, az adományozás  önkéntes, fizetség nem jár érte – csak költségtérítés, ami azonban komoly anyagi vonzattal járhatott.

Eddig cégenként, helyszínenként változtak a juttatások és akciók: Miskolcon például 8 ezer, Nyíregyházán 10 ezer forint költségtérítést adtak az első adományozóknak, Szegeden 11 ezer forint készpénzt ígértek az első alkalomra. Szegeden a plazmaadásra meghívott barátok után jutalék is járt egy aprólékosan kidolgozott pontgyűjtős rendszerben, amellyel – az akció felhívása szerint – akár 130 ezer forintnyi készpénzt is össze lehetett szedni – derül ki a cikkből. Az uniós ajánlás szerint három nap elteltével újra lehet menni vérplazmát adni, egy évben legfeljebb összesen 45-ször: tehát aki igazán sokszor elviseli a tűszúrást, éves szinten százezreket szedhetett össze.

A január 5-én életbe lépett rendelet 3665 forintnál húzta meg a felső határt, ez pedig több adományozót is felháborított. 

A vérplazmagyűjtéssel foglalkozó központok Facebook-oldalán a hír bejelentése után egymást érték a dühös reakciók, például:

  • „Ma adtam utoljára.”
  • “Ez nem csak a pénzről szól, de az elszomorító, hogy ennyire nem számít az, hogy az ember segített a másikon egy kis juttatás fejében. Nem minden a pénz, de a mai világban sajnos ebből élünk. Én mondjuk szívesen segítek, ha ezzel embertársaimat segíthetem a gyógyulásban.”

Az Index megkérdezte az Emberi Erőforrások Minisztériumát a változtatás okairól, a tárca válasza szerint:

A 3/2005 EüM-rendelet előírása, hogy a donáció önkéntes legyen, külső kényszertől, anyagi ösztönzőktől mentes. Kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy az önkéntes véradásokért olyan juttatás kerüljön megállapításra, mely nem kizárólag anyagi ösztönző erővel bír, hanem a belső motivációkra is hat, a donorok megbecsülését hangsúlyozza, fontosságérzetét erősíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik