Élet-Stílus

Megnyílt a világ első pizzérája, ahol robotok segítenek elkészíteni a rendeléseket

A kaliforniai Szilícium-völgy az IT-ipar központjaként újító cégek ezreinek ad otthont, így például a Google-nek, a Facebooknak, az Apple-nek, vagy épp a Prezinek. Nem csoda tehát, hogy az újítások jó része ezen a környéken bukkan fel először – így történt ez nemrégiben az első, robotsegítséggel üzemelő pizzéria esetében is.

A Zume Pizza áprilisban néhány intelligens robottal kezdte meg harcát az olasz ételbiznisz pizzájából való minél nagyobb szelet kiszakításáért.

De miért robotokkal helyettesítik a pizzéria személyzetének egy részét?

“Megszüntetjük az unalmas, monoton, veszélyes munkákat, és felszabadítjuk az embereket, hogy nagyobb értékű munkát végezhessenek”, mondta el a cég társlapítója, Alex Garden,

Ő a Microsoft topmenedzseréből vált a Farmville-lel néhány évvel ezelőtt óriásit robbantó Zynga Studios elnökévé.

A konyhán jelenleg az egyelőre emberek által készített pizzatésztára már gépek kenik rá az alapszószt, sőt, azok helyezik be őket a sütőkbe, de nemsokára a feltételek felhelyezését, a tészta meggyúrását és előkészítését, a pizzák kivevését, felszeletelését és darabolását is gépekre bízzák majd.

“Gépiesítjük ezeket az ismétlődő feladatokat, így még több pénzt költhetünk minőségi alapanyagokra”, tette hozzá a cég elnöke, Julia Collins.

A robotok éttermekben való használata évről évre egyre nagyobb méreteket ölt: Japánban évek óta léteznek már robotéttermek, ahol az érintőképernyőkkel felszerelt robotpincéreken keresztül folyik a rendelés, később pedig ők szállítják az asztalokhoz az ételeket, de a San Franciscó-i BistroBot hamburgerkészítő gépe is jó úton halad az elterjedés felé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik