Élet-Stílus

A szoptatás nemcsak táplálás, annál jóval több, mégis aggasztóak a számok

Harminchat százalék. A hat hónapnál fiatalabb csecsemők ekkora hányadát táplálják ma Magyarországon úgy, ahogy ideális lenne, kizárólag anyatejjel. Féléves korukra pedig a csecsemők fele már egyáltalán nem kap anyatejet, derül ki egy friss hazai iparági kutatásból. Ez az arány a szakemberek szerint aggasztó, az élet első 1000 napjában ugyanis a megfelelő táplálással felnőttkori népbetegségek előzhetőek meg. De az anyatej akár hároméves korig is adható, ha az a babának és az anyának is kényelmes.

Nem kell feltétlenül gyakorló szülőnek lenni ahhoz, hogy szemet szúrjon: a szoptatás léte, nem léte, technikája, gyakorisága, egyáltalán a hogyanja zajos vitákat generál a társadalomban. Széles rétegek alkotnak véleményt – sokszor vajmi kevés joggal – a szoptatás helyszínével kapcsolatban. Gondoljunk csak a nagy nyilvánosságot kapott McDonald’s-os, vagy éppen az Alle bevásárlóközpontban történt esetekre.

Aztán itt van a másik kérdéscsoport, ami inkább az érintetteket osztja meg: a helyes szoptatás mikéntje.

Emese a saját bőrén tapasztalta, hogy mennyire megnehezíti az újdonsült édesanyák életét az információk áradata. Más tanácsokat kapott az édesanyja, az anyósa és a kórház részéről.

Végül úgy döntöttem, hogy Dávidot igény szerint fogom szoptatni, és ameddig csak lehet, adok neki anyatejet. Szerencsére sok tejem van. Most lesz egyéves, és természetesen kap mást is enni, de a szoptatást nem hagytuk el. Ráadásul ez nemcsak az éhségét csillapítja, de meg is nyugtatja.

A két éve útjára indított “Első 1000 nap program” kifejezetten azért jött létre, hogy segítse az Emeséhez hasonló tanácstalan édesanyákat. A népegészségügyi tájékoztató kampány célja, hogy ráirányítsa a társadalom és az orvos szakma figyelmét a fogantatástól 3 éves korig tartó időszakra és a kisgyermekkori helyes táplálkozás fontosságára.

Friss kutatások szerint ugyanis ma Magyarországon, hat hónapos kor alatt csupán minden 4. csecsemőt táplálnak úgy, ahogy többek között a WHO is javasolja, vagyis kizárólag anyatejjel. 

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Az anyatejes táplálásra ösztönöz Gitidiszné Gyetván Krisztina, a Magyar Védőnők Egyesületének titkára is munkája során.

A gyerekek 80 százaléka kap anyatejet is az első félévben, és ez jó aránynak számít világviszonylatban is, de a kizárólagos 36 százalék arányát jó lenne növelni. Ettől függetlenül minden édesanyát becsüljünk meg, aki akár csak napi 20-30 grammot ad a babájának. A szoptatás nemcsak táplálás, hanem annál jóval több.

A szakember meglátása szerint azonban a szoptatás fontosságának túlzott hangsúlyozása frusztráló lehet a nők számára, mert a közvetlen és a tágabb környezet hajlamos egyenlőségjelet tenni a sikeres szoptatás és az anyaság minősége között.

De miért nem szoptat minden anya?

A szoptatási hajlandóság csökkenését sokszor fizikai gondok okozzák, amellyel minden harmadik édesanya szembesül. Ezek jelentős része viszont az információ hiányából, illetve a hitek és tévhitek zavarából eredeztethetőek – mondja a védőnő.

Ahhoz, hogy egy friss anyuka tudjon szoptatni, három dolog szükséges: elhatározás, a kellő információkkal való rendelkezés, illetve a támogatás a családtól, a külvilágtól, a társadalomtól, a politikától, a vallástól és a kis közösségek felől. Ha egy anyuka megkapja a kellő segítséget, akkor a szoptatás nem okozhatna gondot.

A szoptatás intézményi megsegítésében viszont jelenleg nem áll túl jól az ország, legalábbis ami a kórházakat illeti. Jelenleg csupán 20 százalékuk bababarát, ami szakmai szempontból azt jelenti, hogy a szoptatást megfelelő módon támogatják. A védőnők már egyre többet tudnak, és az lenne az ideális, ha ugyanez folytatódna a kórházakban – folytatja Krisztina.

A nem megfelelő hozzátáplálás súlyos következményekkel járhat

A legfrissebb kutatási eredményekből az is kiderül, hogy az anyukák jelentős része idő előtt vagy nem megfelelő ételekkel kezdi meg a hozzátáplálást: tízből négy anyuka például egyéves korban már felnőttek részére szánt ételt is ad a gyermekének. Pedig a kizárólagos szoptatás befejezése után különösen fontos folytatni a tejalapú táplálást, a hozzátáplálást pedig a szakértők által javasolt időben és sorrendben kellene elkezdeni.

Akár a túl korai vízfogyasztás is káros lehet: míg az anyatej olyan védőréteget képez a belek falán, amely meggátolja a baktériumok és vírusok vérkeringésbe jutását, a víz például lemossa ezt a védelmet – magyarázza Erdélyi-Sipos Alíz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára.

A tejalapú táplálás (anyatej, vagy annak hiányában tápszer, majd junior gyerekital), illetve összességében az élet első 1000 napjának megfelelő táplálása kiemelt jelentőséggel bír. Olyan felnőttkorban jelentkező népbetegségek előzhetők meg így, mint például az elhízás, a cukorbetegség vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések.

Fotó: Thinkstock
Fotó: Thinkstock

Túlzásba lehet vinni?

Az Amerikai Gyermekorvosok Szövetsége kijelentette: nincs felső határa a szoptatásnak, és semmi sem támasztja alá, hogy a gyerekeknek pszichés vagy fejlődési károsodást okozna a szoptatás három éves korukig, vagy azután. Egyes természet közeli népek hároméves korukig is szoptatják a gyermekeket.

Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása alapján pedig legalább kétéves korig, vagy tovább érdemes megtartani az anyatejet kiegészítő táplálék gyanánt.

A fentiekkel abszolút egyetért Gitidiszné Gyetván Krisztina is, aki szerint a hosszan tartó szoptatás esetében az a fontos, hogy az anyának, a babának és az apának komfortos legyen az általuk kialakított megoldás.

A szakmai szervezetektől pedig meg kellene kapni a kellő támogatást és információt ahhoz, hogy a szoptatás zökkenőmentesen működjön. Ebben az esetben ugyanis lehetne javítani a hazai arányokon is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik