Budapest, 2007. május 22.
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet egyik belső tere.
MTI Fotó: Kovács Attila
Élet-Stílus

Ne menj be, valaki WC-nek nézte a szemetest

Galambos Ádám
Galambos Ádám

2016. 04. 17. 14:00

Korábban a témában:

Család kocsiba be, rokonlátogatás indul. Néhány kerülettel arrébb, húszperces út. Ajándékok eltéve. Tavaly otthon ünnepeltük nagybátyám születésnapját, húslevessel gazdagon, rántott csirkével, beszélgetésekkel, a háttérben Forma 1-gyel. Idén mi látogatjuk meg őt. Odaérünk a főkapuhoz, sorompó, parkolójegy kiadva, az őr beenged. Az épületben felmosószag. Irány a lift, két emeletet föl, az ajtó nyílik, a falon felirat: II. Számú Pszichiátriai Osztály.

A folyosón féltucat ember botorkál, motyognak valamit. Rokon jön elénk, farmerben, ingben, rendezetten. A többiek pizsamában, hárman vannak egy szobában. Int, ne menjünk be.

Üljünk le kint, valaki WC-nek nézte a szemetest éjszaka.

Aula az emelet közepén, a folyosók oda torkollanak. Asztalok, székek. Tévé töri meg a csendet a háttérben, távgyógyítós műsor megy. Rokonom nem szokta nézni, a többi beteg igen. Nem hiányzik neki, sosem volt tévéje.

Elmondja, hogy telik a napja. Reggeli fél nyolc körül, mellé gyógyszer, séta délelőtt, ebéd egykor, gyógyszer, közös foglalkozás délután, vacsora ötkor, gyógyszer. A kaja nem fejedelmi, de tűrhető.

Egy beteg járkál az asztalunknál, befeszülök, ápolót keresek, nem találok. Rokonom biccent a zavarodott férfinek.

Ne féljetek, ártalmatlan álbeteg. Szerepet játszik. Szerintem engem is csak azért tartanak itt, mert kíváncsiak, mit lehet egy emberrel megcsinálni. Értelmetlen az egész.

Úgy érzi, megfigyelik, azért került ide. Szerinte mindenhol kamera van, követik nullahuszonnégyben. Paranoid skrizofén. Évek óta egyedül él, szülei rég meghaltak, most lett hatvan. Családja sosem volt, „nem alakult úgy”, a könyvek a mindene. Olvas, ír, szerkeszt, kiad, más munkát nem volt hajlandó elvégezni. Benne volt egy cégben, tönkrement. Mikor alakult ki a betegség? Nem tudhatjuk. Miért? Azt sem. Senki nem tudhatja biztosan.

Budapest, 2008. február 11.
Egy beteg az V. számú pszichiátriai osztály folyosóján 2007 decemberében, mielőtt lakat kerül a lipótmezei Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet valamennyi kórtermére. Az utolsó betegek és orvosok már az elmúlt hónapokban elhagyták az intézményt, amelyben az év elejétől csak a leltározásért és bezárásért felelős orvosok és dolgozók maradtak. Az I. Ferenc József által 1868-ban alapított egykori Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda a 2007-es kórházreform döntése szerint került a bezárásra ítélt egészségügyi intézmények sorába. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen.
MTI Fotó: Kollányi Péter
Fotó: MTI/Kollányi Péter

Az itteni foglalkozásokról mesél. Általában közös beszélgetéseket tartanak, mindenki elmondja, mi a problémája, néha meg rajzolgatnak. De azt szereti a legjobban, ha az orvosával külön beszélgethet. Akkor többet megtud arról, mikor szabadulhat, mert rendszerint ez a fő téma.

Nyomasztó hallgatni.

Megkérdeznénk egy nővért az állapotáról, de nem adhat felvilágosítást. Csak saját orvosa mondhat el bármilyen információt a betegről, azt is az érintettel közösen, előre egyeztetett időpontban. Harminc naponta tartanak felülvizsgálásokat, amelyben eldöntik, alkalmas -e arra, hogy hazaengedjék.  Ha nem, újabb egy hónap kezelés következik.

Korábban beszéltünk már az orvosával. Ő elmondta: az elsődleges cél, hogy minél mélyebben megismerje a beteget, kitalálja, mi vezethetett a problémához, hogyan lehet megoldást találni.

A pszichés betegségekből néha nehezebb kigyógyulni, mint szervi bajokból. A legfontosabb a betegségtudat megléte, kialakítása. A következő lépés a gyógyszeres kezelés beállítása. Végül el kell érni, odafigyelni rá, hogy rendszeresen szedje azt a páciens.

Miután kiengedik, havonta el kell járnia a kerületi ideggondozóba. Beszélgethet, és ott írják fel a gyógyszerét, mert háziorvos erre nem jogosult.

Tízkor van lámpaoltás. Az éjszakák általában csendesek. Ha nem tud aludni, kér altatót. Egyik szobatársa néha összepakol reggelre, felöltözik, és várja, hogy jöjjenek érte, mert megy haza. Persze nem mehet. A másik meg depressziós, nem hajlandó enni, inni is alig, állandó infúziót kap. Az ápolók többnyire megértőek, nyugodtak. Egyikük különösen mosolygós, a többiek gépiesek.

A korábbi beteg újra lófrál az asztalunknál, jön a biccentés, megy is tovább. Furcsa figura, ötvenes lehet. Ő a legaktívabb, a többiek csak botorkálnak vagy fekszenek, valószínű a sok gyógyszer miatt. Hangos szó nincs.

Egy másik beteg a nővérpultnál ácsorog bögrével a kezében. Megállítja valamelyik ápolót, vált vele pár szót. Az a szokása, hogy mindig olyat kér, ami nincs. Ha azt mondják, van tej, ő ásványvizet szeretne, ha abból van, kólát inna. Óránként egyszer biztosan feltűnik ott.

Indulnánk. Odaadjuk az ajándékokat. Papucs, törölköző, és egy vadonatúj pizsama a kórházba. Tavaly hangulatdíszt kapott a kisszobába. Boldog születésnapot. Elbúcsúzunk, vissza a lifthez. Földszint, őrnek fizetés a parkolásért, sorompó nyílik, rajta a felirat: kijárat.

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.